Az elmúlt időszak népszerű rendezvényeinek és bővülő programkínálatának is köszönhetően méltán zárja kiváló eredményekkel Székesfehérvár városa a 2023-as turisztikai szezont – derült ki a Tourinform iroda által készített összegzésből. A turisztikai fejlesztéseknek, attrakcióknak, az egyre bővülő programkínálatnak és a vendégek minőségi kiszolgálásának köszönhetően Székesfehérvár városa megőrizte, megerősítette helyét a turisztikai célpontok között. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertették.
„Büszkék vagyunk arra, hogy Székesfehérvár tele van értékekkel, melyeket örömmel mutatunk meg a hozzánk látogatóknak!” – fogalmazott Róth Péter alpolgármester. Mint mondta, olyan turisztikai attrakciókat láthatunk az év második felében is, melyek jelentősége jóval túlmutat a városon. Ilyen a Munkácsy Székesfehérváron című kiállítás, amely várhatóan nagyon sok vendéget vonz még a következő hetekben. Az idei szezon – minden nehézség ellenére – a tavalyi csúcsévben tapasztalt eredményeket hozta – emelte ki Róth Péter, majd köszönetét fejezte ki a Tourinform iroda szakembereinek munkájáért.
A turisztikai év eredményeit F. Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője összegezte.
A 2023. évi turisztikai szezont jól zárja Székesfehérvár a vendégadatok és a Tourinform iroda forgalma alapján is. Az összes vendégszám a fehérvári szálláshelyeken 3%-kal nőtt az év első 9 hónapjában, a vendégéjszaka szám ugyanakkor 38% növekedést mutat. Ez az adat hosszabb tartózkodási időre utal, ami főként a külföldi hivatásturizmushoz kapcsolódik, de örömmel tapasztalták a Tourinform irodában a külföldi turisták visszatértét is városunkba. A belföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma 16%-kal nőtt, igazán nagy ugrás a külföldi vendégéjszakák mértékében tapasztalható, ami 71%-os növekedést mutat. A vendégéjszakák közel fele a szállodákban, másik fele a közösségi szálláshelyeken realizálódik. A szállodák szobakapacitása 61% körül alakul.
A Tourinform irodába betérők száma 2023. január – szeptember vége között 13.650 fő volt, a helyieken kívül a látogatók száma egyformán oszlott meg a belföldi és külföldi turisták között. Az irodalátogatók száma megegyezik az előző évi adatokkal, ami jó hír, hiszen a tavalyi év kimagaslóan pozitív volt.
Ebben az évben az iroda szeptember végéig 236 idegenvezetéses programot bonyolított, ebből 176 megrendelt vezetés volt, 60 pedig a Tourinform iroda által meghirdetett, ún. garantált program összesen 5.500 résztvevővel. Ezek szintén az előző évhez hasonló adatok. A Tourinform iroda 96%-os kiváló munkát végzett a Magyar Turisztikai Ügynökség szokásos éves értékelése alapján, amely igen összetett módon vizsgálja a látogatók kiszolgálásának és a szakmai munkának a minőségét.
A Sóstó Látogatóközpont minden eddigi programcsúcsot megdöntött, idén szeptember végéig 194 programot bonyolított le 7.200 fő részére, köztük ökotúrákat, interaktív foglalkozásokat. A programok száma 16%-kal több az előző évinél, míg a résztvevői létszám 31%-kal növekedett.
Mint minden évben, a turisztikával foglalkozó szakemberek idén is igyekeztek újdonságokkal előrukkolni. Ilyen volt a Király túrák megszervezése és elindítása a fűtőerőműbe, amely a többi túrához hasonlóan nagy népszerűségnek örvend, hiszen egy izgalmas és interaktív programot sikerült összeállítani. Ezáltal a királyi óriásbábokat meg tudják mutatni a Székesfehérvári Királyi Napokon kívül is.
Újdonság a most debütáló új turisztikai webapplikáció is, amely valamennyi városfelfedezésre megoldást kínál: egyéni látogatók többfajta tematikus útvonalon keresztül ismerkedhetnek a várossal GPS navigáció és audioguide segítségével, vagy éppen játékos formában. Ezen a felületen tudnak a jövőben jelentkezni a Tourinform iroda garantált programjaira is online fizetési lehetőséggel, sőt, a csoportos idegenvezetés megrendeléseket is ezen a felületen keresztül tudják fogadni és kezelni. A fehervarneked.hu webapplikációt Városmarketing Gyémánt Díjjal jutalmazta a Magyar Marketing Szövetség.
A Tourinform iroda számára nagyon szép és megtisztelő feladat volt idén a Szent István Király Múzeum Rendházépületében létrehozott két időszaki kiállítás, a Munkácsy Székesfehérváron és a „Hadi múltunk kincsestára” – Válogatás a Hadtörténeti Múzeum értékeiből című tárlatokhoz kapcsolódó Múzeum Shop termékfejlesztése, a shop árukészletének beszerzése és értékesítése.
Az utószezon éppen a kiállítások népszerűsítésének jegyében telik. Egy innovatív aktivitás keretében a múlt héten – a friss testvérvárosi kapcsolat jegyében – az esztergomi turisztikai szervezettel cserélt Facebook oldalt egy napra a székesfehérvári szakemberek. Mindkét szervezet követői nagyon pozitívan értékelték az akciót, amelyet nyereményjátékkal is összekötöttek. Az oldal követőinek száma is nőtt, a fehérvári kvízre közel 150 kitöltés érkezett, mindenképpen folytatásra érdemes ez a kísérlet.
Az előttünk álló hétvégén, október 21-én érkezik a MÁV Rail Tours gőzfelhős nosztalgiavonata Székesfehérvárra. Első alkalommal, de nem utoljára szervez oda-vissza vonatos kirándulást a társaság a városba, így Székesfehérvár felkerült a tematikus vonatos utak célpontjai közé, amivel egy régi terv valósult meg.
Október utolsó hétvégéjén három napra kísértetházzá varázsolják a Hiemer-házat az egyik legkedveltebb program, a Halloween-túra megrendezésére. Október 27-29-e között napi 3 alkalommal várják a gyerekeket a Varázstanodába, a felnőtteket pedig egy kísértet sétára, amikor az egykori lakók szellemeivel is találkoznak egy rémisztően izgalmas programon.
Idén is lesz fényvonat, ami másik nagy favorit a megszokott programok közül.
Róth Péter alpolgármester azzal zárta a sajtótájékoztatót, hogy közvetlenül előttünk áll a Bazilikatörténeti Kiállítótér és Látogatóközpont megnyitása. A létesítmény fejlesztésébe szintén bevonják a Tourinform irodát, ezáltal is bővül Székesfehérvár turisztikai kínálata.
0 hozzászólás