Polgármesteri összegzés az érettségi apropóján a fehérvári iskolafejlesztésekről

A fehérvári oktatási intézményeket érintő fejlesztéseket mutatja be a zajló érettségi vizsgák kapcsán legfrissebb bejegyzésében Székesfehérvár polgármestere. Mint írja, ezekben az években összesen mintegy 30 milliárd forintot költöttek és költenek a fenntartókkal közösen az általános és középiskolák korszerűsítésére.

„Miközben a fiatalok a napokban teljesítik fontos vizsgáikat, számot adnak az elmúlt években megszerzett tudásukról, jó az apropó arra, hogy az önkormányzat is beszámoljon arról, hogy mit teljesítettünk, teljesítünk a fehérvári oktatásügy érdekében: Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is kiemelt figyelmet fordítunk oktatási intézményeink felújítására és bővítésére. Összesen mintegy 30 milliárd forintot költünk ezekben az években az általános és a középiskolák korszerűsítésére a fenntartókkal közösen, zömében állami, kisebb részben európai uniós és városi forrásokból.” – fogalmaz közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András, aki hangsúlyozza azt is, hogy az év elején elfogadott költségvetésben 20,4 milliárd forintot különített el az önkormányzat fejlesztésre, ebből 12,1 milliárd forint állami forrás, 7,4 milliárd forint saját erő, 100 millió forint pedig már elfogadott uniós támogatás.

Ebben az évben 20 intézményben terveznek külső-belső felújításokat, a legutóbbi közgyűlésen pedig egy igen jelentős iskolai eszközbeszerzés elindításáról is egyhangú döntés született. Székesfehérvár polgármestere beszámol a Szakképzési Centrum folyamatban lévő beruházásairól is, amelynek során 6,4 milliárd forintot költenek a város technikumaira is.

A felújításokkal, fejlesztésekkel kapcsolatos részletek ebben a bejegyzésben olvashatóak.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Written by Media24

2025-05-07

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This