Magyarország minden városának és falujának megvan a maga 1956-ja, és mindegyik része a mi nagy közös ’56-os szabadságharcunknak – jelentette ki a miniszterelnök az október 23-i ünnepségen Veszprémben.
Orbán Viktor felidézte: az utcai harcokban és sortüzekben mintegy háromezren estek el és húszezren sebesülhettek meg, a kommunista megtorlás pedig több mint 200 ember küldött halálba, 13 ezret börtönbe, elmenekült az országból 200 ezer magyar. ’56 valóban az egész nemzet nagy közös szabadságharca volt. „Végeztek ki papot, munkást, földművest, tanárt és kommunista pártvezetőt is, időset, fiatalt, férfiakat és nőket, budapestieket és vidékieket: egy egész nemzet állt a vérpadon” – fogalmazott.
1956 az európai Magyarország hosszú időkre utolsó esélye volt arra, hogy kiszakítsa magát az európai kultúrát, a keresztény civilizációt és a nemzetek létjogát tagadó bolsevik szocializmus világából. A magyar forradalom minden lélegzetelállító hősiessége, halált megvető bátorsága mellett is józan, mértéktartó és felelősségteljes mozdulat volt. A forradalom maga volt a magyar géniusz felvillanása – mondta Orbán Viktor.
Ezerkilencszázötvenhat végül 1990-ben győzött, „mi, akik ott voltunk, akik a politikai csatákat vívtuk a Szovjetunió és a kommunista pártvezetés ellen”, 1956 öröksége nélkül nem győzhettünk volna – jelentette ki a miniszterelnök. Sőt, a mai napig Magyarország az egyetlen ország Európában, ahol 33 év alatt egyszer sem kellett előrehozott választást tartani, „s máig mi vagyunk a legbiztonságosabb és legstabilabb ország egész Európában” – jelentette ki Orbán Viktor.
– Mai életünkben is felbukkannak olyasféle dolgok, amelyek a szovjet időkre emlékeztetnek. Igen, előfordul, hogy a történelem ismétli önmagát. Szerencsére, ami először tragédia volt, másodjára legfeljebb komédia.
Szerencsére Brüsszel nem Moszkva. Moszkva tragédia volt. Brüsszel csak egy rosszul sikerült kortárs paródia. Úgy kellett táncolnunk, ahogy Moszkva fütyült. Ha Brüsszel fütyül is, mi úgy táncolunk, ahogy mi akarunk, és ha nem akarunk, akkor nem táncolunk.
De az elvtársi kioktatás változatlan, csak most kondicionalitási eljárásnak hívják. A Magyarországgal szembeni pártmegrovást most brüsszeli jogállami eljárásnak nevezik. És nem a tankok gurulnak be Keletről, hanem a dollárok gurulnak be Nyugatról, ugyanoda és ugyanazokhoz – húzta alá a kormányfő.
Arról is beszélt: – Szabadságot akartunk, szabadok is vagyunk, és Európa is a szabadság jegyében egyesült. De most szembe kell néznünk azzal, hogy mást értünk szabadság alatt, és különbözőképpen képzeljük el a szabad világot is.
Innen nézve úgy fest, mintha a nyugatiak számára a szabadság valamiféle menekülést jelentene. Szabadulj meg önmagadtól, szabadulj meg attól, aminek születtél, de legalábbis változtasd meg azt, aminek születtél, nődd ki a múltadat, mint egy gyermekbetegséget! Válts nemet, válts nemzetet, legalábbis hagyd magad mögött, válts identitást!
Cseréld ki az összes alkatrészedet, és rakd össze magad a legújabb divat szerint, és akkor szabad leszel! Mi, itt Magyarországon éppen az ellenkezőjére vágytunk. Arra vágytunk, hogy végre azok lehessünk, akik vagyunk. A gondolat, hogy ne legyek férfi, ne legyek magyar, és keresztény se legyek, olyan, mintha a szívünket tépnék ki. Nekünk a szabadság nem menekülés önmagunk elől, éppen ellenkezőleg. A szabadság megérkezés, hazatalálás, vállalás, az légy, aki vagy. Vállald, hogy magyarnak születtél, kereszténynek születtél, nő vagy, férfinak születtél. Apádnak és anyádnak vagy a gyermeke. A férjednek és a feleségednek vagy a társa. Lányodnak, vagy fiadnak vagy a szüleje. Vállald, hogy barát vagy, és hogy a hazád fia, hazafi vagy. Erről se 1956-ban, se 1990-ben, se 2023-ban, se Moszkva, se Brüsszel kedvéért nem voltunk, és nem vagyunk hajlandóak lemondani – ecsetelte Orbán Viktor.
– Nekünk a szabadság életösztön. A családom, a barátaim, a hazám, ez mind én vagyok. A magyar ember számára a szabadságharc nem olyasmi, amit vállalhat vagy eldönthet. A szabadságot védeni kell, különben elveszünk.
Így volt 1956-ban, 1990-ben, és így van ma is, ilyen egyszerű. Tudták ezt mind a régi nagyok, István királytól fel egészen az ’56-osokig. A magyar ezért szabadságharcos nemzet. És a magyar nemzet életstratégiájának lényege éppen az, hogy mi minden megszálló birodalom sírjánál ott állunk – összegezte a miniszterelnök Veszprémben
(Kormany.hu, fotó: Koszticsák Szilárd)
0 hozzászólás