Szorgos kezek csiszoltak, festettek padokat, illetve ültettek növényeket péntek délután a Feketehegy-Szárazréti Idősek Otthonának udvarán. Munkájuk nyomán még kedvesebb, otthonosabb külsőt öltött az idősotthon kertje, ahol a lakók is szívesen időznek.
„Székesfehérvár életében nagyon fontos helyet foglal el a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény, az Önkormányzat mindent biztosít a működéséhez szükséges dologi kiadásokra, ám ezen túl mindig öröm, amikor civil felajánlásból tovább tudjuk szépíteni az adott idősotthont.” – mondta pénteken délután a Feketehegy-Szárazréti Idősek Otthona udvarán Mészáros Attila alpolgármester, aki Szontaghné Kovács Erikával, a körzet önkormányzati képviselőjével közösen azért érkezett az intézménybe, hogy részt vegyen az önkéntesek munkájában.
A kert szépítéséhez szükséges anyagi forrást az iGenerációért Egyesület ajánlotta fel, amelynek elnöke, Pletser Ádám ugyancsak fontosnak tartotta, hogy kivegye a részét a jótékonysági munkából. A megjelenteket Török Tünde, a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény vezetője és Szontaghné Kovács Erika önkormányzati képviselő köszöntötte, majd a résztvevők, köztük nagyrészt a MÁV Előre bokszolói ásót, kapát, illetve csiszolópapírt és ecsetet ragadtak, s megkezdődhetett a munka. Először az összes padot középre hordták, a málló festékdarabokat lecsiszolták, majd új festést kaptak az ülőalkalmatosságok. Ez a megújulás várt az udvar asztalaira is, így új életre keltek a kerti bútorok, amelyeknél szerencsére sok időt töltenek el az otthon lakói.
Mindeközben jutott szorgos kéz a 30 új növény (gyönyörű vörösberkenyék, hortenziák és pampafű) elültetésére is, így túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az árnyas kert megszépülve várja a június 7-i családi napot, amikor az idősek és hozzátartozóik itt töltenek majd el közösen egy vidám, zenével és mulatsággal fűszerezett napot.
Amint Mészáros Attila hozzátette, a pénteki önkénteskedés egy sorozat első állomása, ugyanis még ebben a hónapban megérkeznek a Hosszúsétatéri és a Rákóczi utcai Idősek Otthonába is, ahol hasonló felújítási, szépítési munkákat végeznek majd el az önkéntesek.
(ÖKK, fotó: Simon Erika)
0 hozzászólás