Nem vicc: 1777 rendbeli csalással vádolják a Fejér vármegyei rendőrök!

Újabb nagyszabású pénzmosási ügy végére kerülhet pont hamarosan a Mátrix Projekt keretében. A Fejér vármegyei nyomozók a közel másfél milliárd forintos kárból eddig több mint 100 millió forintot visszaszereztek. Az ügyben 15 személyt hallgattak ki gyanúsítottként, köztük két külföldi és egy magyar állampolgárságú férfit, akik jelenleg is letartóztatásban vannak. Emellett két magyar „cégvezető” pedig bűnügyi felügyelet alatt áll.

Amint arról korábban beszámoltunk, a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának eljárása során kiderült, hogy a csalók 2022 októbere és 2023 márciusa között online munkalehetőség ígéretével csapták be áldozataikat. A sértettek filmelőzetesek megtekintéséért és új jelentkezők toborzásáért kaptak volna pénzjutalmat. Az elkövetők nemzetközi szinten ismert filmstúdió partnereinek adták ki magukat, és kaució befizetését követelték. A weboldalt 2023 márciusában megszüntették, és elérhetetlenné váltak. A csalók több mint 4500 sértettől csaltak ki közel másfél milliárd forintot.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság koordinálásával 2024 márciusában öt vármegye 11 helyszínén tartottak összehangolt akciót, amely során 11 gyanúsítottat fogtak el. A műveletek keretében értéktárgyakat foglaltak le, és ingatlanokat vettek zár alá. Akkor a bíróság négy letartóztatást rendelt el.

A Fejér vármegyei nyomozók ezt követően is rendíthetetlenül folytatták a szövevényes ügy felderítését, az elkövetők felkutatását, a szálak elvarrását. A következő összehangolt elfogást január 7-ére időzítették, amikor két budapesti helyszínről három külföldi állampolgárságú elkövetőt állítottak elő. Két férfit őrizetbe vettek, és a bíróság elrendelte letartóztatásukat. Egyikőjüket 1777 rendbeli csalással, valamint különösen jelentős értékre elkövetett pénzmosással, másikukat különösen jelentős értékre elkövetett pénzmosással gyanúsították meg. Szabadlábon védekező női társuk ellen jelentős értéket meg nem haladó értékre elkövetett pénzmosás miatt indult eljárás.

Időközben a nyomozók látókörébe került egy magyar származású nő is, aki személyesen találkozott a hirdetésre jelentkező ügyfelekkel. A találkozók helyszíne az általa bérelt budapesti iroda volt, ahol nagyobb létszámú rendezvényeket és toborzásokat is szervezett. Őt – szabadlábon hagyása mellett – jelentős értéket meg nem haladó pénzmosás miatt hallgatták ki.

Az ügy vizsgálata a továbbiakban is a Mátrix Projekt keretében folytatódik.

(FVMRFK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. január
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Written by Media24

2025-01-28

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Hívd randira a házastársadat!

Hívd randira a házastársadat!

Fejér vármegyében élő házaspárok számára hirdetett pályázatot a SZÉNA Egyesület a Családokért a Házasság Hetéhez...

Share This