Mint ismert, „Magyarország meg tudja csinálni” címmel a kormány nemzeti konzultációt indított október végén az új gazdaságpolitikáról, amelynek célja, hogy a magyar gazdaság erősödjön, a családok jövedelme és a bérek emelkedjenek, a kis- és közepes vállalkozások megerősödjenek, és megfizethetőbb legyen a lakhatás. A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében Vargha Tamás országgyűlési képviselő, honvédelmi miniszterhelyettes invitálására Székesfehérváron tartott tájékoztatót Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter.
A nemzeti konzultáció és a hozzá kapcsolódó kérdések rendkívül komoly érdeklődést váltottak ki a lakosság körében, ezt bizonyítja az is, hogy rengetegen voltak kíváncsiak a miniszter és a város országgyűlési képviselőjének előadására, tájékoztatójára, melyen Navracsics Tibor kiemelte: „A gazdasági növekedés alapfeltétele, hogy Magyarország gazdasági semlegességre törekedjen, és ne csatlakozzon a Brüsszel által diktált kereskedelmi hidegháborúhoz. Az új gazdaságpolitikához új eszközök szükségesek, és erről a magyar embereknek kell döntenie, nem Brüsszelnek. A nemzeti konzultáció bevált formája a demokratikus párbeszédnek. A nemzeti kormány 2010 óta eddig 13 alkalommal kérte ki így a magyar emberek véleményét jelentős politikai, gazdasági, társadalmi, gazdasági kérdésben.”
A házigazda, Vargha Tamás arról beszélt, hogy nagyon fontosak a lakossággal való találkozások, a folyamatos párbeszéd és a tájékoztatók, mert minél gyakrabban beszélnek terveikről, s kapnak ennek kapcsán fontos visszajelzéseket, annál sikeresebbek lehetnek. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek történései, a Covid, majd az ukrajnai háború okán keletkezett energiaválság miatt új gazdaságpolitika kidolgozása vált szükségessé.
– Ennek az új gazdaságpolitikának a fő pillére a gazdasági semlegesség, azaz sem egyik, sem másik oldal felé sem vagyunk úgy elkötelezettek, hogy a másikat kizárjuk. Nyitottnak kell lennünk, mert így tudjuk átvészelni ezt a nehéz időszakot. Erre alapozzuk azt a gazdaságpolitikát, melynek a fő pillérei lesznek a kis és középvállalkozásokat megerősítő Demján-terv, a béremelés, valamint a lakhatás támogatása. Azt gondoljuk, hogy így lehet a 2025-ös év, amikor léphetünk egyet előre. – mondta Vargha Tamás.
A konzultációs kérdőív itt tölthető ki online: https://nemzetikonzultacio.kormany.hu/.
természetesen postai úton továbbra is vissza lehet küldeni a levélben megkapott konzultációs ívet, 2024. december 20-ig.
(Fotó: Mátay Balázs)
0 hozzászólás