Családi napot és ünnepi szentmisét tartott szombaton délután az Öreghegyi Római Katolikus Plébánia a Béla úti temető előtti parkban. Délután megannyi színes programmal várták a közösség tagjait, majd kora este Tornyai Gábor atya ünnepi, szabadtéri ezüstmiséjén vehettek részt a hívek. Az eseményeken részt vett Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András, aki Róth Péter alpolgármesterrel közösen mondott köszönetet Gábor atyának azért a szolgálatért, amit a mindennapokban végez Székesfehérváron.
Az egyházközségi nap mottója a „Minden forrásom belőled fakad”, ami nem jelent mást, mint azt, hogy Jézus van a középpontban és nem szabad irányt tévesztenünk – mondta a szentmise elején a 25 éve pappá szentelt Gábor atya.
Tornyai Gábor atyát a Szent István Székesegyházban Tóth Tamás esperes is köszöntötte, akit egyébként szinte napra pontosa 26 éve szenteltek pappá. Elmondta, hogy 1974 július 23-án keresztelte meg Gábor atyát még Glósz Ervin atya a Prohászka templomban, 1987-ben bérmálkozott, 1999-ben szentelték pappá és Gábor atya 2007-től az Öreghegyi Egyházközösség papja. Kiemelte nyitottságát, rádiós szerepléseit, odaadóságát a közösség felé és azt, hogy mindenben a jót látja meg.
Ambrózy Tamás atya, püspöki biztos is köszöntötte Tornyai Gábort, aki arról beszélt, hogy az elmúlt 25 évben nagyon sok ember köszönheti Gábor atyának, hogy Jézussal találkozhatott. „Kívánom, hogy nagyon sokáig legyél kapocs Jézus és az ember között, hogy sok lelket meg tudjon érinteni.”
Az Öreghegyi Egyházközösség közel ötven tagja dolgozott azért, hogy megrendezhessék az Öreghegyi Plébánia családi napját szombaton.
Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere arról beszélt, hogy amikor a városért imádkozik, akkor a közösségekre is gondol, hogy legyenek olyan lelki vezetői ezeknek, akik így szolgálnak a közösségben, mint Gábor atya, amiért csak hálát adhatunk. Róth Péter alpolgármesterrel közösen kérte, hogy fogadja az emberek szeretetét és köszönetet mondtak azért a szolgálatért, amit a mindennapokban végez Székesfehérváron.
A Noé-hegyi Szent István Borlovagrend nevében Radics József köszöntötte Gábor atyát öreghegyi borokkal.
(Fotó: Bácskai Gergely)
0 hozzászólás