Ünnepélyes keretek között nyitották meg szerdán a térinformatikusok, földügyi és ingatlanügyi szakemberek országos szakmai találkozóját a GISopen-t, amely éves rendszerességgel a geodéta és földmérő élet aktualitásaira fókuszál. A hazai konferenciák közül a székesfehérvári az egyik legnépszerűbb szakmai összejövetel az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézet szervezésében.
A földmérés olyan adatokat biztosít az országban, melyek alapvető fontossággal bírnak mind az államigazgatás, mind pedig a magánszféra területén. A konferencia összehozza a szakembereket mindkét területről, és Fehérváron nem csak a technológiai, hanem a jogi vonatkozásokról is tudnak eszmét cserélni. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézete számára ez nagyon fontos, hiszen a jövő szakembereit oktatják itt, és a program révén a földmérő hallgatók a konferencián jelenlévő szervezetekkel is meg tudnak ismerkedni.
„Egy konferencián mindig ablakot nyitunk a világra és megnézzük azt, mások hol tartanak. Információt szerezhetünk arról, milyenek azok a trendek, folyamatok, amelyek e szakterületet jellemzik most, és képet kapunk arról is, mi hol tartunk, mi az, ami számunkra teljesen korszerű, követendő folyamat.” – fogalmazott megnyitójában Prof. Dr. Györök György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar dékánja.
Székesfehérvár nevében Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a résztvevőket. „Nagy öröm, hogy városunk és az ÓE Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézete huszonnyolcadik alkalommal szervezi meg ezt a konferenciát, ahova szép számban érkeztek szakemberek. Ez jelzi azt is, hogy az Alba Regia Műszaki Karon belül működő képzés rendkívül stabil és évről-évre sok fiatal kerül ki innen. Nemcsak a múltja, a jelene, hanem – és ezt folyamatosan látjuk a felvételt nyert fiatalok számából is – a jövője is biztosított itt Székesfehérváron.” – emelte ki az alpolgármester.
Dr. Almási Győző, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára az általuk kitűzött szakmai célokról szólt köszöntőjében. Mint mondta, az ingatlannyilvántartási eljárások, a szakrendszerek teljeskörű megreformálása mellett szeretnék az elavult, pontatlan térképek felújítását is megkezdeni. Dr. Bagosi Mária Adrienn, az Agrárminisztérium Földügyi és Térinformatikai Főosztály főosztályvezetője szólt a szervezeti és jogszabályi változásokról, amelyek érintik a Nemzeti Földügyi Központ, illetve az osztatlan közös tulajdon témakörét is.
A megnyitót követően szekcióülésekkel folytatódott a háromnapos esemény, amelyre az ország számos pontjáról érkeztek szakemberek. A programmal kapcsolatos részletes információ a konferencia weboldalán, a www.gisopen.hu oldalon érhető el.
(ÖKK, fotó: Simon Erika)
0 hozzászólás