Még lehet jelentkezni a IX. Borsófesztiválra

Szerző: Media24

2024-05-28

Idén már a kilencedik Borsófesztivált rendezi meg a Székesfehérvári Kertbarát Egyesület és a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ. A hagyományos közösségi esemény helyszíne ebben az évben is a Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar, időpontja június 15., szombat. Az eseményre június 10-ig lehet jelentkezni.

Első alkalommal 2015-ben találkoztak Szárazréten a zöldborsó „hívei”: a borsófesztivál ötletgazdája, a rendezvény sorsát azóta is szívén viselő Szöllősi Istvánné, a Székesfehérvári Kertbarát Egyesület alelnöke volt. Az első alkalmon még csak néhány család főzött együtt, de a jó hangulatú rendezvény híre gyorsan elterjedt, és évről évre egyre többen jelentkeztek, hogy megmutassák: borsóból bármit is lehet főzni.

A szervezők a helyszínen a résztvevők számára biztosítanak zöldborsót, főzőhelyet, tűzifát, sörpadot és asztalt. Minden egyéb kelléket: bográcsot, fűszereket, a tálat, a kóstoláshoz tányért, evőeszközt, poharakat a résztvevőknek kell magukkal hozniuk. A rendezvényen csak fával lehet tüzelni, tilos elektromos és indukciós főzőlapot használni. Az eseményen bármit lehet sütni-főzni zöldborsó felhasználásával, lényeg, hogy az étel a helyszínen készüljön.

A zsűri az első három helyezettet jutalmazza egy-egy serleggel, ezen kívül különdíjat kap a legszebben tálalt, illetve a közönség által legfinomabbnak ítélt étel készítője is.

A Borsófesztiválra nevezési díj nincs,  jelentkezni az ötletgazda-szervezőnél, Szöllősi Istvánnénál lehet a +3620/321-8998-as telefonszámon vagy a selyembokor@gmail.com e-mail címen.

Jelentkezési határidő: 2024. június 10., hétfő éjfél

Az esemény támogatója a Fevita Hungary Zrt., a székesfehérvári OBI Áruház, a Fister Gazdabolt és a Damniczki Cukrászda.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2024-05-28

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This