LOMBkoronás Székesfehérvár – december első hetében osztják ki a fákat

Szerző: Media24

2023-12-06

A LOMBkoronás Székesfehérvár faültetési pályázatra augusztus végén lehetett jelentkezni. Összesen 154 pályázatot tudtak jóváhagyni a kertészek, ebből 112 helyre fát, 42 helyre pedig cserjét kapnak idén a jelentkezők. A növényeket a héten osztják ki a Halász utcai iparcikk piac parkolójában.

„A programot kísérleti jelleggel indítottuk el nyár végén, arra voltunk kíváncsiak, hogy a már hagyományos Virágos Székesfehérvár program mellett, van-e értelme ennek a fák tekintetében is úgy, hogy közterületen kell a növényeket elülteni, a Városgondnokság szakmai segítsége mellett – mondta dr. Cser-Palkovics András polgármester. A fákat biztosítja a város, és azt kérjük a pályázóktól, hogy gondozzák ezeket a növényeket a közterületeken. Az érdeklődés felülmúlta a várakozásainkat, hiszen 250 jelentkezésből több mint 150 helyre lehet fát ültetni a városban. A LOMBkoronás Székesfehérvár program jövőre is megvalósul, és bízom abban, hogy sokan fognak majd jelentkezni.”

A szakszerű ültetési munka segítéséhez minden pályázó szakmai útmutatót kapott a növénnyel együtt.

A Városgondnokság egyik legfontosabb feladata a közterületen elültetendő fákkal kapcsolatban a megfelelő helyszín kiválasztása, mert a különböző közművektől kötelező védőtávolságot tartani – emelte ki Bozai István városgondnok. A pályázók vállalták, hogy az ültetést követően gondozzák is a fákat, és három évig évente egyszer feltöltenek egy-egy fényképet a növény fejlődéséről. Ha bármilyen problémát észlelnek a fával, legyen az akár valamilyen fajta betegség, akor bátran fordulhatnak a kertészmérnökeinkhez, akik segíteni fognak. Nagyon bízom abban, hogy a fehérváriak újabb és újabb helyszínekre pályáznak majd jövőre és a Virágos Székesfehérvár programhoz hasonlóan ez is nagyon népszerű lesz a városlakók körében.

Az átvett fa elültetéséről majd egy fotót is fel kell tölteniük a pályázóknak, amiről e-mail emlékeztetőt fognak kapni. Ez tartalmaz majd egy linket, amin keresztül a fénykép feltölthető lesz. Az ültetés pontos helyszínét jelölőfestékkel már feltüntették a Városgondnokság kertészei a pályázatban jóváhagyott helyszíneken. Bármilyen kérdéssel kapcsolatban a faosztas@varosgondnoksag.hu e-mail címen keresztül lehet információt kérni.

(Bácskai Gergely)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2023-12-06

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This