Felhívással fordult a Kodály-iskolások, egykori diákok, pedagógusok, szülők felé a Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI. Az intézmény honlapján megjelent felhívás szerint a fennállásának 70. évfordulóját ünneplő iskola október 17-én nagyszabású gálaműsort szervez, amelyen a jelen és a múlt Kodályosai közösen emlékeznek: énekléssel, kiállítással és találkozással idézik fel az elmúlt évtizedeket.
„Kedves Kodályosok, egykori Diákok, Szülők, Kollégák!
Iskolánk 70 évvel ezelőtt kezdte meg működését. E jeles évforduló alkalmából ünnepi gálaműsort szervezünk, melyre 2025. október 17-én 17 órától az Alba Regia Sportcsarnokban kerül sor.
Szeretnénk, ha közösen ünnepelnénk, hiszen a találkozó Veletek teljes! Ennek érdekében szükség van arra, hogy a valamikori osztálytársak önszerveződő módon újra felvegyék egymással a kapcsolatot. Erre a nyár kiváló alkalom! Ne várjatok egymásra, kezdjétek el már ma újra szervezni régi osztályotokat! Az egykori osztályok és azok képviselői a Kodály Iskola Facebook oldalán vagy a Szerenád Kneifel Imrének csoportban jelentkezhetnek.
Az est tervezett programja: közös éneklés, visszaemlékezések, „élménybeszámolók”, régi növendékek egy-egy előadása. Kiállítással is szeretnénk felidézni a múltat. Ehhez fotókat, relikviákat várunk, melyeket névvel ellátva 2025. augusztus 21-től az iskolában tudtok leadni.”
(ÖKK, fotó: Simon Erika; media24.hu-SzG)
#iskola #oktatás #ünnep #Kodály Zoltán
0 hozzászólás