Kiosztották a Magyar Mozgókép Díjakat

Szerző: Media24

2024-06-16

A Semmelweis kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat, a legjobb rendező pedig annak alkotója, Koltai Lajos lett. Breier Ádám, a Lefkovicsék gyászolnak rendezője bizonyult a legjobb elsőfilmesnek, a Bolond Istók pedig a legjobb tévéfilmnek járó elismerést vihette haza a veszprémi Petőfi Színházban tartott szombat esti gálán.

A Magyar Filmakadémia védnökségével a Magyar Mozgókép Fesztivál ünnepi záróeseményén a legjobb női főszereplő díját Törőcsik Franciska vehette át, míg a legjobb férfi főszereplő díját Bezerédi Zoltán kapta. Idén először ítélték oda a legjobb producer díját, melyet Zákonyi S. Tamás kapott A nemzet aranyai című dokumentumfilmért. Idén öt fős szakmai zsűri értékelte a versenyben lévő filmeket, melynek elnöke Ternovszky Béla volt.

Összesen 22 kategóriában osztottak ki Magyar Mozgókép Díjakat. A DUNAMSZ és MTVA Huszárik Zoltán-díját posztumusz Vitézy Lászlónak ítélték, a diákzsűri díjat pedig a Kojot négy lelke kapta. A közönség A nemzet aranyai című filmet találta a legjobbnak.

A Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 – Európa Kulturális Fővárosa program által közösen szervezett MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál június 12-15. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban zajlott.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. szeptember
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Written by Media24

2024-06-16

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This