Idén is nagy siker volt az Öreghegyi Mulatság

Szerző: Media24

2024-08-19

Minden korosztály számára kiváló, változatos, szórakoztató programkínálattal várta vendégeit hétfőn az Öreghegyi Mulatság. A rendezvény keretében a résztvevő borlovagrendek az egész nap gondos házigazdának bizonyuló Róth Péter alpolgármester és Östör Annamária önkormányzati képviselő közreműködésével megkoszorúzták A szőlőműves szobrát, majd a Bory téren ünnepi köszöntők hangzottak el, megáldották az új kenyeret, borlovaggá avatták a Gorsium Gimnázium igazgatóját és számos zenés-táncos műsorszám is szórakoztatta a jelenlévőket.

A város egyik legrégibb rendezvénye az Öreghegyi Mulatság, melyet idén 32. alkalommal szerveztek meg. Az itt élők minden évben együtt ünneplik az új kenyeret és tartalmas, szórakoztató programokkal töltik szabadidejüket a város egyik legfontosabb látványossága, a Bory-vár tövében.

A városrészi rendezvény keretében a résztvevő borlovagrendek képviselői Róth Péter alpolgármester és Östör Annamária önkormányzati képviselő közreműködésével ünnepélyesen megkoszorúzták Nagy Benedek A szőlőműves című, 2014-ben felavatott szobrát a Fiskális út – Pozsonyi út kereszteződésében, majd a Bory téri színpadon folytatódtak az események.

Dinnyés Ferenc, a Noé-hegyi Szent István Borlovagrend elnök-nagymestere köszöntőjében arról beszélt, hogy 22. alkalommal kapcsolódtak a színpadi programokhoz. Az idei alkalom kivételes, hiszen eddig csak a vármegyei borrendeket látták vendégül, idén azonban összekötötték a programot a Kárpát-medencei borrendek országos találkozójával, melyhez 34 borlovagrend csatlakozott hazánkból és a határon túlról.

Ugyancsak üdvözölte a résztvevőket a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének alelnöke. Szűcs Zoltán hangsúlyozta, az MBOSZ hidat képez a szakma és a fogyasztók között. Egyik legfőbb feladatuk, hogy a mai fiatalokat kulturált fogyasztókká tegyék, akiknek a italfogyasztási szokásaiban méltó helyre kerülnek a hazai, nemes borok.

A Noé-hegyi legendát Molnár Margit, a Noé-hegyi Szent István Borlovagrend kincstárnoka ismertette, majd dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy a Székesfehérvári Királyi Napok nem csak egy összművészeti, hanem egy össz-városi rendezvénysorozat is, ám nem minden programja kapcsolódik szorosan a Belvároshoz. Az Öreghegyi Mulatság több évtizedes hagyomány, és nagy öröm, hogy mindig sokan eljönnek rá.

Östör Annamária önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy mindig nagy-nagy szeretettel készülnek a városrész ünnepére, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy minden korosztálynak kínáljanak érdekes, maradandó élményt adó programot. Mint fogalmazott, bízik abban, hogy az idei programok is elnyerik az öreghegyiek tetszését.

Az új kenyeret Tornyai Gábor plébános áldotta meg. Szavai szerint, amikor asztali áldást mondunk, meghívjuk közénk Jézust, azt, aki számunkra a legfontosabb és akire illő odafigyelni! Ne vegyük természetesnek az életünkben jelen lévő dolgainkat, az ételeinket, az italainkat, a ruháinkat, az áramot, a vizet, vagy bármit, ami a mindennapjaikat kényelmessé teszi. Néha álljunk meg és csodálkozzunk rá ezekre a hétköznapi dolgokra, hogy hálaadó lelkülettel felfedezhessük bennük Isten kezének nyomát!

A kenyérszentelés után ismertették a 2024. évi „Fejér Vármegye Bora” borverseny eredményeit. A megmérettetésen a borászok négy kategóriában – rosé, vörös, fehér és desszert bor – nevezhették boraikat, illetve a szakértők az összes nevezett borból kiválasztották a legjobbat. Az abszolút győztes a pázmándi Nagy Gábor Családi Szőlőbirtok 2023-as Sauvignon Blanc bora lett. A kategóriák legjobbjait az Öreghegyi Mulatság résztvevői is megkóstolhatták, illetve borlovag-avatás is zajlott a színpadon.

Ezúttal Handl Szabolcsot, a Gorsium Gimnázium igazgatóját avatták borlovaggá, aki ezzel vált tagjává a Noé-hegyi Szent István Borlovagrendnek. A fiatal pedagógus és intézményvezető régóta hódol a borkultúrának, néhány éve Sárosdra költözött családjával, ahol adottak a megfelelő feltételek arra, hogy maga is jó minőségű nedűt tudjon készíteni.

A programok keretében Groovehouse-koncert, polinéz táncok, musical- és operettslágerek, utcabál, fény-lézer show és számos izgalmas gyermekprogram szórakoztatta a vendégeket.

(ÖKK/Media24, fotó: Mátay Balázs)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2024-08-19

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This