Idén is felállították a jurtát a Királyok Parkjában

Szerző: Media24

2024-08-31

Szombaton ismét felállították a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület által 40 évvel ezelőtt készített, Gránátalma-díjas vezéri jurtát a Palotavárosban. Népi játszóház, kirakodóvásár és íjászat is várta az érdeklődőket a Királyok Parkjában a III. Jurta Napon.

Negyven éve, hogy Mándoki Kongur István, László Gyula és Lükvő Gábor segítségével felépítették a vezéri jurtát.

A felújított, szépen áttisztított jurta felállítása érdekes program volt, amire már szombat reggeltől várták az érdeklődőket, majd az íjazást és a kézműveskedést is kipróbálhatták az érdeklődők.

A programon ott volt Viza Attila önkormányzati képviselő, aki elmondta, hogy minden évben, az utolsó nyári hétvégén nem csak a palotavárosiaknak, hanem valamennyi érdeklődőnek szeretnék megmutatni eleink hagyományát, és azt a régi építkezési vagy lakhatási formát, ami a nomád élet sajátossága volt. Aki részt vesz egy ilyen jurtaépítésben, az látja, hogy ez egy valóban nagy közösségi munka.

A látogatók megismerkedhettek azokkal az egyszerű kötözési módszerekkel, amivel stabilizálni lehet a jurtát – emelte ki Berta József, a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület alapító tagja. A III. Jurta napon népművészeti vásár, kézműves bemutató, mesemondás, népi játékok és íjászkodás is volt.

(ÖKK, fotó: Bácskai Gergely)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2024-08-31

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Kötőklub és retro Fehérvár

Kötőklub és retro Fehérvár

November 18-án, hétfőn kötőklubbal várja az érdeklődőket a Budai Úti Tagkönyvtár, a Széna téri bibliotékában pedig a...

„Őrizd meg és emlékezz!”

„Őrizd meg és emlékezz!”

A Székesfehérvári Zsidó Hitközség több mint egy évszázados történetét mutatja be az az állandó kiállítás, amely...

Share This