Amint arról már néhány napja írtunk, e hét végén, szombaton, azaz holnap reggel nyolc órakor nyit a Csitáry uszoda mellett található fehérvári strand. A nyitvatartás változatlan marad a 2023-as szezonban, így a hét minden napján reggel 8:00-tól este 19:00-ig várja a vendégeket a létesítmény, amely hőségriadó esetén este nyolcig lesz majd nyitva.
A strand nyitására már hetekkel korábban elkezdte a felkészülést a Városgondnokság: komoly javítások történtek az élménymedence burkolatán, lefestették a padokat, kifestették az öltözőket, a csúszda javítása is megtörtént, ahol szükséges volt, a homokozó fölé pedig napvitorlák kerültek. Hosszadalmas folyamat volt a biztonságos csúszdákhoz a megfelelő tanúsítványok megszerzése is a nyitás előtt. A strandon dolgozók a szezon előtt részt vettek a csúszdakezelő képzésen és ez vár a diákmunkásokra is, akik jelentkezését még mindig várja a Városgondnokság.
A kinti nagymedence befedésére állított télen fűthető, mobilsátor teteje idén is megmaradt, így szellős és jó árnyékot ad majd a napsütéses forró délutánokon. (A nagymedencét hétköznapokon 8:00 és 14:00 között foglalják a sportolók, négy pályán.
A csúszda reggel 9:00 és 18:00 között üzemel, melynek használatáért továbbra sem kell külön fizetni Fehérváron!
A létesítmény nagyon jó műszaki állapotban várja a vendégeket, ugyanis 2018-ban a strand felújítását és bővítését végezte el a város önerőből, két éve pedig a nagymedencét építették újjá a Városgondnokság szakemberei.
A jegyárak:
Strand kedvezményes belépő : 2 000 Ft
Strand felnőtt belépő: 2 600 Ft
Strand családi jegy: 8 000 Ft
Strand kiegészítő jegy (családi jegy 4 fő felett): 650 Ft
Strandi csoportos jegy: 1 600 Ft
Strand kedvezményes belépő 16 óra után: 1 000 Ft
Strand felnőtt belépő 16 óra után: 1 300 Ft
Strand családi jegy 16 óra után: 4 000 Ft
Strandi kedvezményes idénybérlet: 32 000 Ft
Strandi felnőtt idénybérlet: 42 000 Ft
Fontos információk az uszodába járóknak:
Az augusztusi uszoda karbantartás alatt az uszodabérletesek 6:00-tól 8:00-ig az uszodabérlettel is használhatják a sátras medencét.
A nyári szünettől az uszodában újra lesz szabad pálya 15:00-tól 18:00-ig is.
0 hozzászólás