Az energiaár-robbanás okozta hirtelen jelentősen megugró fenntartási költségek okán novemberben számos hivatalának ideiglenes bezárásáról döntött a Magyar Posta Zrt vezérkara. A Székesfehérvárt is jelentős mértékben érintő bezárási hullám komoly kellemetlenséggel jár a városlakóknak, hiszen sok helyütt az eddig csak néhány száz méterre lévő kis posták helyett kilométereket is menni kell egy-egy csekk vagy postai küldemény feladásához.
Már a hirtelen bejelentés utáni napokban megkereste a Posta vezetéségét dr. Cser-Palkovics András polgármester és Vargha Tamás országgyűlési képviselő, hogy megoldást találjanak arra, miként maradhat nyitva több fehérvári postahivatal. A városvezető felajánlotta az illetékeseknek, hogy a város önkormányzata az érintett kis posták energiaár-költségeit is átvállalná a nyitva maradás, illetve gyors újranyitás érdekében.
Mára kiderült: a törekvés részleges sikerrel járt. Három városrészi hivatalt január 2-án újranyit a Magyar Posta, de kettő a felajánlott költségátvállalás ellenére is zárva marad legalább tavaszig. A részletekről dr. Cser-Palkovics András polgármester adott tájékoztatást Facebook-oldalán:
„Megvan a megállapodás postaügyben!
A szakminisztérium is jóvá hagyta megegyezésünket a Posta vezérigazgatójával, amely alapján három (!) fehérvári postahivatal nyithat újra. Az öreghegyi, a maroshegyi és a Feketehegy-szárazréti fiókok várhatóan 2023. január 2-től folytathatják majd működésüket!
Önkormányzatunk nyitott lett volna arra, hogy mind az öt felfüggesztett posta működésének költségeibe beszálljunk, de a Posta arról tájékoztatott, hogy ez sajnos nem megoldható, három postafiók esetében azonban igen. A három újranyitandó postát úgy határoztuk meg, hogy mely városrészekből a legnehezebb elérni az alternatív postahivatalokat.
Egyértelmű volt tehát, hogy a külső városnegyedek postáit kell kinyitnunk, hiszen onnan nehezebb elérni a belvárosi, nyitva maradó postákat. Örülök, hogy a mai telefonos tájékoztatás szerint nem kettő, hanem három postahivatal nyithat újra.
Köszönöm a Posta elnök-vezérigazgatójának tárgyalókészségét, a szakminisztériumnak a rugalmasságot, Vargha Tamás képviselő úrnak a segítséget, minden érintett fehérvárinak pedig a türelmet és megértést. Amit csak lehet, megoldunk, ha időbe és kompromisszumba kerül is! Megyünk tovább!”
0 hozzászólás