A zene csodálatos lelki érzékenyítésre képes. Ezt csak kisgyermekkorban lehet igazán jól elérni. Erről beszélt Kodály Zoltán is. A közös éneklés lelket formál, közösséget fejleszt, egyúttal alkalmazkodásra is késztet. A magam eszközeivel, ha szűk körben is, de ezt próbálom szolgálni – mondta interjúnkban Gryllus Vilmos. A kétszeres Kossuth – díjas, Prima Primissima díjjal kitűntetett zeneszerzőt, előadóművészt a székesfehérvári Könyves Már Vártalak tizedik születésnapi ünnepi koncertjén kérdeztük. A művész beszélt készülő új kötetéről és a Kaláka együttesről készült dokumentumfilmről. A születésnapi megemlékezésen dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is mondott köszöntőt.

Koncertjén látni lehetett, amint pillanatok alatt megtalálta a közös hangot a különböző korosztályokkal: a hallgatóságból aktív közönséget tudott varázsolni a verses mondókákkal, éneklésekkel, játékos beszélgetésekkel. Nagyszerűen ért a gyermeki lelkülethez. Hogyan tudja így átformálni a közönséget egy-egy előadáson?

– Arról tudok csak beszélni, amilyen az én előéletem volt, amelyről úgy érzem, sikerült elsajátítanom a gyerekekkel történő kommunikációt. Én alapvetően a zenén keresztül beszélgetek velük, ehhez sok más egyebet is hozzá kell tennem, hogy eleven legyen. A Kaláka együttesben megalapítása után tíz évet játszottam, jellemzően előadói műfajnak számított. Később változás következett az életemben, megismerkedtem Levente Péter barátommal, aki képes volt egyszerű kapcsolatot kiépíteni a gyermekekkel. Ő egy olyan ember, akinek ezt nem kellett tanulnia, magától is képes volt rá. Ez számomra nagyon tetszett. Nem véletlenül számított hosszú ideig egy egész ország kedvencének. Én egészen más fajta, inkább visszahúzódós típus vagyok: a zene nyelvén igyekszem közölni a mondandómat. Kipróbáltuk, s láttam, ez a kettős jól fog működni. Közben figyeltem és sok dolgot én is megtanultam.

Mit kellett elsajátítania?

– Leginkább azt, hogy a magam eszközeivel, a magam lelkéből kiindulva képes legyek megközelíteni a gyermekek világát. Hosszú ideig tartott, mire minden olyan lett, amely most is látható. Sok olyan dolgot megtapasztaltam, amire álmaimban sem gondoltam, hogy egymagam vállalkozni tudok rá. Tanulható dogokról beszélek. A dalaimat mindig magam előtt tartom pajzsként. Ezeket szerencsére sokan ismerik és szeretik. Ez a célom, hogy közösen tudjunk énekelni, minden ezért van.

A közönség láthatóan többgenerációs, a gyermekeket elhozták a szülők, sőt a nagyszülők is, akik együtt énekelték a megzenésített dalokat, mondókákat. De visszatérve a kezdetekhez: építészmérnöki diplomát szerezett a Budapesti Műszaki Egyetemen, előtte még gimnáziumi tanulmányai során alapították meg 1969-ban a mai napig ismert és népszerű Kaláka együttest. Csellón, kobozon, gitáron charangon is játszik, ez a sokszínűség a húros hangszerek világában mikor alakult ki?

– Csellistának készültem. Általános iskolai tanulmányaim végére váltás mellett döntöttem, de a hangszert továbbra is megtartottam, úgy annyira, hogy a Kaláka megalakulás után, mint basszus hangszeres, tíz éven át csellista voltam. A „sokhangszerességem” azért alakult ki, mert nem használtunk elektronikus effekteket. Mindig akusztikusan játszottunk. Ahány vers, annyi hangulat. Próbákon sokszor megfogalmaztuk: „jól illene ehhez a költeményhez inkább egy csilingelő zene, vagy mélyebb hanghatás”. Volt egy dalunk, Kányádi Sándor költeménye alapján, a Dél keresztje alatt címmel. Abban egy alapvetően dél-amerikai hangulatú zenéhez a charangot használtam. A versek hangulatához igazodva mindig beépültek újabb és újabb hangszerek, s így szépen, lassan gazdagodott a repertoár. Tizenöt év kihagyás után ismét játszom a Kalákában.

Saját programjai keretében, saját szerzeményeivel a legifjabb közönségének játszik. Első lemeze még a 90-es évek elején jelent meg I. Daloskönyv címmel.

– Korábban nem is volt lehetőségem megjelentetni, mert az akkor még monopolhelyzetben lévő hanglemezgyár azt mondta, számára ez nem érdekes. Rendszerváltás után tudtam csak saját kiadásban megjelenteni az első lemezemet. Lassan már harminc éve, hogy megjelent a Lassan jár a csigabiga. Az a korosztály, aki most már szülő, szinte bizonyos, hogy gyermekkorában hallgathatta az énekeket. Azóta is születnek az újabb és újabb dalok.

Napjainkban a lemezkiadásban is jelentős változások történnek.

– A lemezkiadás, mint műfaj nagyon eltűnőben van, én már gyakran felteszem az alkotásaimat a felhőbe, bár nekem ez még kicsit bizonytalan, de alkalmazkodnom kell hozzá.

A Kaláka együttes zenéi szorosan összefonódtak több televíziós sorozatával, mint például a Magyar Népmesék, a Mesék Mátyás királyról, vagy a Mondák a magyar történelemből című alkotásokkal. De előadóként műsorokban is szerepelt, mint az Égből pottyant mesékben, vagy az Á, dehogyban. Mi a véleménye, napjainkban van lehetősége a televíziós kultúrában megjelenni ennek a műfajnak?

– A televízióba általában beszélgetős műsorokba hívnak meg, mint például a Duna televízió Család-barát magazinjába. Ilyenkor alkalmanként lehetőség van egy-két dalt eljátszani. Olyan műsor sajnos évtizedek óta nincs, ahol a zenekarral bemutatkozhatnánk.

Készülőben egy új alkotás bemutatója, mit mesélne el róla?

– Készült rólunk egy dokumentumfilm, amelyet a Veszprémi Magyar Mozgókép Fesztiválon mutattak be. Pigniczky Réka rendezte a Kaláka – a Kárpátoktól a Karib-tengerig című filmet. Az alkotás rólunk szól, bennünket mutat be, merre járunk, hogyan viselkedünk, mit gondolunk magunkról és világról. És persze arról, hogyan muzsikálunk, milyen dalokat játszunk. Nagyon alapos munkával elkészített filmről beszélhetünk. Ez év nyarán lesz a premierje, bemutatják majd a mozikban és a televíziókban is.

Egy korábbi beszélgetésben említette, hogy a Kaláka identitásformáló hatású. Ugyanakkor a koncertjein elhangzó mondókákkal, versekkel, dalokkal ugyan ez a cél. Lehetőség van a gyermekkorú közönség gondolkodását, érdeklődését formálni élő műsorban? Kérdezem egy olyan korszakban, amikor egyre inkább az okoseszközöké lesz a főszerep.

– Ebben csak bízni lehet. A zene csodálatos lelki érzékenyítésre képes, s ezt csak kisgyermekkorban lehet igazán jól elérni. Jelentősen profitálhatnának az emberek abból, ha már gyermekkorukban sokkal több zenét hallgatnának, énekelnének. Erről beszélt Kodály Zoltán is, aki azt szerette volna elérni, hogy az általános iskolákban minden nap legyen énekóra. A közös éneklés ugyanis lelket formál, közösséget fejleszt, egyúttal alkalmazkodásra is késztet. Ebből az elmúlt évtizedekben sok minden megvalósult, de nem elegendő. A magam eszközeivel, ha szűk körben is, de ezt próbálom szolgálni.

Székesfehérvári koncertjén készülő új albumáról is beszélt…

– Nemrég egy kiadó érdekes ötlettel keresett meg. Elképzelésük szerint egy nyomógombos könyvet készítenének, a gombokat úgy helyeznék el oldalanként, hogy megnyomva állatokról szóló dalokat „szólaltat” meg a kötet…

Ebben az évben ötvenöt éves születésnapját ünnepli a zenekaruk.

– A Kaláka 55 koncertsorozattal az elmúlt időszakban több helyszínen is fellépünk, határon innen és túl. Az „igazi” évfordulót ősszel rendezzük meg, amelyre egy születésnapi koncerttel készülünk.

Honnan érkeznek megkeresések, meghívások?

– A Kaláka fellépéseit az együttes vezetője, Dániel intézi. A tervek között München, Bécs, Stuttgart és Róma is szerepel. Én pedig gyermekkoncertekre készülők. Elmúlt héten Írországban, Dublinban jártam és tervezem Edinburgh és Cambridge látogatását. Én felkérésre utazom külföldi magyar egyesületek, oktatási intézmények meghívására, hogy a külföldön élő magyar gyerekeknek is muzsikáljak. Ezt a lehetőséget fontosnak gondolom, mert a magyar nyelv megtartásához hozzásegíti a kint élő gyermekeket.

(Szöveg és fotó: Szűcs Gábor)