Folytatódik a LED-csere program, megújul a Gáz utcai garázssor és a Kodolányi gimi

Rendkívüli közgyűlést tartott pénteken délelőtt Székesfehérvár MJV Önkormányzatának Közgyűlése. Döntöttek a Vörösmarty Mihály Könyvtár új igazgatójáról és továbbbi bizalmat szavaztak a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont vezetőjének. Kezdődhet a következő hetekben a Kodolányi Gimnázium felújítása és kiírta a testület a közbeszerzési eljárást a Gáz utcai garázssor felújításának első ütemére.

A Vörösmarty Mihály Könyvtár igazgatói pályázatára hárman nyújtották be a pályázatukat: Horváth Adrienn, Márky Balázs és dr. Mikulás Gábor. Közülük Horváth Adriennt a könyvtár jelenlegi igazgatóhelyettesét választotta a testület, akinek kinevezését a Humán Közszolgálati Szakbizottság is támogatta.

A Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont igazgatójának idén október végén jár le a megbízatása. A testület a jelenlegi igazgatónak Kulcsár Mihálynak szavazott bizalmat, aki 2018-as megalapítása óta vezeti az intézményt.

Közvetlenül pályázik EU-s forrásra Fehérvár

A Town Twinning pályázat testvérvárosi együttműködést takar és közvetlen EU-s forrás által finanszírozott. Ez az első ilyen pályázata Székesfehérvárnak, de a következő években várhatóan jelentősen emelkedni fog a városok által közvetlenül pályázható EU-s források száma – mondta Cser-Palkovics András polgármester. Ez a pályázat egyébként a 20 éves EU-s tagságunk évfordulóján, 2024-ben testvérvárosi találkozókat jelent. A testvérvárosi projekt célja pedig a kultúrák közötti párbeszéd előmozdítása azáltal, hogy összehozza a különböző nemzetiségű és nyelvű embereket, és lehetőséget biztosít számukra, hogy közös tevékenységekben vegyenek részt.

Folytatódik a lakossági LED-csere program

Döntött arról is Székesfehérvár képviselőtestülete, hogy újabb pályázati körrel folytatódik a lakossági LED-csere program ősztől. A második pályázati körben a regisztráció 2023. október 1. és 31. között lesz majd, az átvételre pedig 2024 február és március hónapban lesz lehetőség.

Megújul a Gáz utcai garázssor

A Gáz utcáról nyíló garázssor, illetve a Rákóczi úti társasházak parkolóit kiszolgáló út erősen leromlott állapotban van. A csapadékvíz elvezetés több helyen sem megfelelő. Az út kettő ütemben újul meg. Az első építési ütemben a garázssor északi oldalán lévő út teljes pályaszerkezet-cseréje történik meg, új víznyelők beépítésével, amelyek a meglévő csapadékcsatornába kötnek be. Az útpályát határoló szegélyeket is kicserélik és a lakótelep parkolóit kiszolgáló utak a kopóréteg cseréjével újulnak meg.

Kezdődik a Kodolányi Gimnázium felújítása

Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere arról tájékoztatott a közgyűlés után, hogy elindulhat a következő hetekben a Kodolányi Gimnázium felújítása a volt Ybl iskola épületével együtt. Mint kiemelte a Moder Városok Program keretében húszmilliárd forint értékben újulnak meg fehérvári iskolák. Elmondta, hogy a Vasvári Gimnázium épületének teljes felújítása és bővítése is megtörténik és hamarosan elindítható lesz a kivitelezésre a közbeszerzési eljárás.

A város polgármestere a közgyűlésen tájékoztatta a testületet arról, hogy a város energia beszerzései lezárultak és a télen nem kell számítani intézménybezárásokra.

Testvérvárosi megállapodás Esztergommal Szent István ünnepén

Fehérvár polgármestere kiemelte, hogy hétvégén, Szent István ünnepén testvérvárosi megállapodást köt Székesfehérvár Esztergommal. Döntöttek arról is a képviselők, hogy Batroun városával a libanoni kereszténység központjával előzetes szándéknyilatkozatot köt Fehérvár a keresztény közösségek építésének érdekében.

(ÖKK, Bácskai Gergely, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2023-08-18

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This