Idén július 26. és 29. között rendezik meg az immár nemzetközi hírű FEZEN Fesztivált Székesfehérváron, amelyen fellép majd többek között a Black Eyed Peas, Majka, a Valmar, Korda György, a Halott Pénz, az Ugly Kid Joe, a Helloween, a Village People, a Wellhello és Azahriah is. A fellépők mellett több más érdekeség is elhangzott a szervezők mai sajtótájékoztatóján, melyen jelen volt Vargha Tamás országgyűlési képviselő, honvédelmi miniszterhelyettes és dr. Cser-Palkovics András polgármester is.
A tájékoztató eseményt az új FEZEN-dallal (Ide-oda hoztalak) Orsovai Reni és a NENE indította, majd dr. Cser-Palkovics András szólt a jelenlévőkhöz. A város polgármestere kiemelte, hogy ez egy igazi generációs fesztivál, ami mára nemcsak a város, de a régió egyik meghatározó eseményévé nőtte ki magát, amelyre az egész országból érkeznek vendégek. „26 éve nem tudna egy rendezvény ilyen népszerű lenni, ha nem volna ilyen hangulatos, nem volna mára egy szép hagyomány és nem szólítana meg nagyon sok embert, különböző generációkhoz tartozó embereket, hiszen én a saját életemből is tudom, hogy hány éves voltam, amikor az első FEZEN-en kint voltam és hány éves leszek most, július 26. és 29. között. Azt hiszem, hogy ez a város, sőt, nem csak a város, a régió legnagyobb fesztiválja és a maga műfajában az ország egyik legnagyobb fesztiválja, ahol több tízezer ember fogja magát jól érezni.
Rengeteg fehérvári, de nem csak fehérváriak, hanem a környék településeiről és az ország más részeiből is sokan érkeznek, de adott esetben nagyon messziről, még külföldről is, úgyhogy bízom benne, hogy az idei FEZEN is szép lesz, jó lesz, jó hangulattal, az embereknek adunk egy kis lehetőséget a kikapcsolódásra, a mosolyra, jókedvre, a találkozásokra, a beszélgetésekre, egy jó bulizásra, mindezt pedig nagyon kulturált és biztonságos keretek és körülmények között. Kovács Tóniéknak köszönhetően az idei program is fantasztikus lesz, szerencsére nagyon komoly támogatók csatlakoztak a város mellé és így tudunk FEZEN-t tartani. Azt is örömmel hallottam, hogy nagyon komoly számban fogynak már előzetesen is a jegyek, bérletek, úgyhogy aki szeretne jönni fesztiválozni és még nincs jegye, az mielőbb vásároljon.”
Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, miniszterhelyettes is azt emelte ki leginkább, hogy ez már nem csak egy városi vagy régiós, hanem országosan jegyzett fesztivál: “A Fehérváriakat, Fehérváron túliakat, Magyarországról és Magyarországon túlról is várjuk szeretettel a vendégeket.” Az esemény főszervezőjéről, Kovács Antalról is külön szólt: “Nem elindult a nagyvilágba, hanem a világot hozta el nekünk ide, Fehérvárra”
A folytatásban a fő mecénás, a Harman-Becker Kft. részéről Schweighardt Erzsébet cégvezető biztosította további támogatásukról a FEZEN-t, amelyet elmondása szerint a cég munkatársai is nagyon kedvelnek, hozzátéve, hogy a fesztivál legnagyobb színpada idén is a Harman nevet viseli.
A főszervező, Kovács Antal beszélt a programokról és a fesztivállal kapcsolatos legfontosabb részletekről. Kiemelte, hogy a FEZEN történetének legnagyobb dobása lesz a hatszoros Grammy-díjas Black Eyed Peas színpadra lépése, s nem csak a produkció minőségét, hanem a körítést, a banda igényeit illetően is komoly feladat előtt állnak a szervezők.
A tájékoztatón megtudhattuk azt is, hogy az idén a parkoló mellett újra közel lesz a kemping, mégpedig igényes környezetben, folyóvizes WC-kkel, zuhanyzókkal, ételmelegítési lehetőséggel, sőt, napközben kisbolt is működik majd a helyszínen. A helyek véges száma miatt elsősorban azoknak szeretnének kedvezni a kempinggel, akik a FEZEN egész idején jelen lesznek, így csak 4 napos kemping bérletet lehet vásárolni.
További részletek: https://fezen.hu/
https://www.facebook.com/FEZENFesztival
https://www.instagram.com/fezenfesztival/
0 hozzászólás