Fellobbant az utolsó adventi gyertya lángja

Advent utolsó vasárnapja éppen szenteste napja is, ezért az adventi időszak lezárásaként szombaton lobbant fel a negyedik gyertya lángja is Székesfehérvár koszorúján. A hit, a remény és az öröm gyertyája után a Fehérvári Advent színpadán Róth Péter alpolgármester és Spányi Antal megyés püspök gyújtották meg a szeretet lángját, a betlehemi Születés Bazilikában őrzött örökmécsesből hozott lánggal.

Szombaton 17.30 órakor a huszonharmadik ablak kinyitásával elkezdődött a Fehérvári Advent zárónapja. Az utolsó előtti produkcióban Schneider-Zay Ákos, Mester Györgyi: A szegények karácsonya című meséjét adta elő. A mese után az Alba Regia Vegyeskar lépett fel. A több mint százéves múlttal rendelkező kórust a Fricsay-díjas Kneifel Imre vezényelte. A számos hazai és külföldi elismeréssel rendelkező kórus magyar és angol karácsonyi dalokkal, valamint egyházi énekekkel lepte meg a népes közönséget.

A hagyományt követve a szeretet lángja ezúttal is a betlehemi Születés Bazilikában őrzött örökmécses lángjából meggyújtott lámpás tűzéből lobbant fel. 1986-ban egy osztrák cserkészcsapat ötlete alapján lett a béke szimbóluma a betlehemi láng. Azóta minden évben lámpásban hozzák el Bécsbe, ahol az országok cserkészküldöttségei ünnepélyes keretek között átveszik. A lángot változatos módokon, repülővel, autóval, vonattal, kerékpárral, vagy akár gyalog is szállítják. A kézről kézre, mécsesről mécsesre adott láng azt jelképezi: akárcsak a lángot, úgy a békét is embertől emberig kell továbbítani.

„Az ünnep kapujában vagyunk, de legtöbbünknek ez még a készülődés ideje. Igyekszünk a legjobban, a legtöbbet tenni, törekszünk a tökéletesre. De vajon tragédia-e, ha görbe az a fa, vagy kireped a bejgli? Figyeljünk oda az apróságokra, vegyük észre a tökéletlenségben a jót, a csendben, a lassúságban az értéket.” – fogalmazott ünnepi köszöntőjében Róth Péter alpolgármester, aki mindenkinek azt kívánta, hitben, reményben, örömben várja és töltse a karácsonyi ünnepeket.

Spányi Antal megyés püspök ünnepi gondolataiban arról beszélt, hogy a szívekben és otthonokban már az utolsó gyertya lángjának fellobbanása előtt karácsonyi hangulat van. Mindenki igyekszik a lehető legjobban átélni az ünnepet, azonban a legautentikusabban Szent Lukács evangéliuma mondja el a karácsony történetét. Szent Lukács evangéliumában József és Szűz Mária történetét idézi fel, akik Betlehembe utaztak, ám annak ellenére, hogy Mária várandós volt Jézussal, nem találtak szállást. Végül szerény körülmények között, mégis szeretetben, melegségben jött világra a Megváltó. „A gyermekben a hitünk által Isten fiát is meglátjuk. Mindez rajtunk múlik: lelkünk nyitottságán, hitünkön. Akárhogyan is tekintünk erre a betlehemi családra, békességet, gondoskodást és szeretetet látunk.” – emelte ki Spányi Antal, aki elmondta: a karácsony lényege az Istentől jövő szeretet, ami eléri a szívünket, és amellyel egymást kell szolgálnunk, nem csak az ünnepek idején, de egész évben.

A negyedik gyertya meggyújtása után az ország elsőszámú jazz acapella együttese, a Jazzation adott adventi koncertet. Négy nemzetközi versenyen is nagydíjat zsebelhettek be. Zöld erdő című műsorukban komplex harmóniákkal, virtuóz improvizációkkal, a világ minden tájáról gyűjtött zenei válogatással örvendeztették meg a székesfehérvári közönséget.

(ÖKK/Media24, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2023-12-23

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Újjáalakult a Fehérvári Szenátus

Újjáalakult a Fehérvári Szenátus

Új tagokkal bővült a Fehérvári Szenátus. A 2024-2029-es önkormányzati ciklusban a polgármester munkáját segítő 11 fős...

Share This