A növendékek színvonalas gálaműsorával zárta le a 2023-2024-es tanévet a Zsigmond Lala Énekstúdió. Az egész délutánt és kora estét kitöltő programban az egyéni énekesek dalai mellett két musical bemutatónak tapsolhatott a nézőteret megtöltő publikum a Köfém Művelődési Házban. Nem túlzás azt állítani, hogy mindkettő telitalálatnak bizonyult, a közönség ugyanis szűnni nem akaró vastapssal fejezte ki tetszését a Valahol Európában kora délutáni és esti (két előadás is volt), valamint a Mozart musical rövidített verzióinak helyi premierén. A Lala-gálán jelen volt Székesfehérvár alpolgármestere, Mészáros Attila is.
A produkciókat figyelve érződött, hogy Zsigmond Lala és a zenés színpadi mozgást koreografáló Kátai Ádám (aki nem mellesleg Lala menedzsere is) komoly teljesítményt pakolt bele az évzáróba. A jórészt tinikből álló, ám a színpadon már egyre otthonosabban mozgó csapat minden tagján egyértelmű pozitív nyomot hagyott a sok közös felkészülés.
Az élet ezután sem áll meg, az egyéni és csoportos foglalkozások folytatódnak, lesz két zalakarosi fellépés, illetve nyár végén egy balatoni „ottalvós” tábor is vár a csapatra.
További infók a Zsigmond Lala Énekstúdióról itt: ZsigmondLala Énekstúdió | Facebook és itt: http://www.zsigmondlala.hu/
0 hozzászólás