Október 14-én, szombaton 9.00 és 13.00 óra között rendezik meg az Alsóvárosi Egészségnapot az Alsóvárosi Közösségi Házban. Az alkalomra október 9-én és 10-én fogadják majd az előzetes bejelentkezéseket. A részletekről kedden délután sajtótájékoztatón számoltak be.
Többek között EKG, kardiológiai és melanómaszűrés, testösszetétel-mérés, boka-kar index meghatározás, csontsűrűség-mérés és állapotfelmérés is rendelkezésre áll majd azoknak, akik az előzetes regisztrációt követően részt vesznek az Alsóvárosi Egészségnapon október 14-én, szombaton 9 és 13 óra között. A helyszín a Szárcsa utca 39. szám alatt található Alsóvárosi Közösségi Ház lesz. A rendezvény részleteiről kedden délután tartott sajtótájékoztatót Mészáros Attila alpolgármester, az 5. számú választókörzet önkormányzati képviselője és Dr. Keresztury Lászlóné, a Székesfehérvári Egészségfejlesztési Iroda szakmai vezetője.
„Nagy öröm, hogy első alkalommal rendezhetünk itt szűrőnapot. Néhány évvel ezelőtt az egyik fontos cél az volt, hogy legyen itt egy közösségi tér, ahol hasonló programokat tudunk szervezni, mint a mostani Egészségnap.” – fogalmazott az Alsóvárosi Közösségi Ház szerepéről Mészáros Attila alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője. Kiemelte, hogy az Alsóvárosi Egészségnapra elsősorban a környéken élőket várják, és bízik abban, hogy sokan fognak élni a lehetőséggel. Elmondta, hogy az Egészségfejlesztési Iroda prevenciós programjai kiemelt szerepet töltenek be a város életében, hiszen az egészségmegőrzés minden korosztályban fontos téma.
Dr. Keresztury Lászlóné, a Székesfehérvári Egészségfejlesztési Iroda szakmai vezetője arról beszélt, hogy az Egészségfejlesztési Iroda minden, a korábbi egészségnapokról ismert vizsgálata elérhető lesz. Fontos, hogy elsősorban az Alsóvárosban élők jelentkezését várják, hiszen a többi városrészben az ősz folyamán, majd később a tavaszi hónapokban is szerveznek hasonló szűrőnapokat. A szakmai vezető kiemelte: az esemény ingyenes, azonban előzetes bejelentkezéshez kötött.
Az ingyenes vizsgálatokra a jelentkezéseket október 9-én, hétfőn és október 10-én, kedden a +36-70-455-9930-as telefonszámon várják, a hívásokat mindkét napon 8.00 és 16.00 óra között fogadják.
(ÖKK)
0 hozzászólás