Elkészült az a megvalósíthatósági tanulmány, illetve tanulmányterv, amelyet még tavaly indított el Székesfehérvár Önkormányzata. A város az Új Csóri út kapcsán felmerült közlekedési problémák megoldása érdekében tett lépéseket, amelyek elsősorban a jelentősen túlterhelt körforgalom, illetve a város határában lévő útszakasz vonatkozásában vizsgálják a lehetséges megoldásokat.
Bár állami, a Magyar Közút kezelésében lévő útról van szó, a probléma fehérvári, így felvállaltuk, hogy minimum az előkészítésbe beszállunk – írja közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki a körforgalom turbósítására, kétsávosítására, valamint a jelenleg járda nélküli szakasz átalakítására is kitér bejegyzésében.
Mint írja, Székesfehérvár közlekedési és környezetvédelmi érdeke egyértelmű: bővíteni kell az Auchan és az Új Csóri körforgalmat is, támogatni kell az M200-as autópálya és negyedik sztrádalejáró beruházás megvalósítását, emellett pedig folyamatosan csökkenteni kell az átmenő forgalmat, különös tekintettel a nehézgépjárművekre. Ennek érdekében őszre több egyeztetést is kezdeményez a Magyar Közúttal és az illetékes állami szervezetekkel, hogy közösen dolgozzák ki a megvalósítás ütemezését, lépéseit.
„Elkészítettük az Új Csóri úti körforgalom bővítésének megvalósíthatósági tanulmányát!
Egy olyan önkormányzat, mely csak a markát tartja az állam felé, nem jól működik, nem partner az állam számára és nem jól szolgálja a közösséget. Ezért Fehérváron igyekszünk erőnk szerint minden területen együttműködni, ha kell szerepet vállalni az állami feladatokban is. Ezzel azt is jelezni szeretnénk egyben, hogy települési szinten több érdemi feladatot is képesek vagyunk ellátni a jövőben. Az Új Csóri út és körforgalom ügyében is ennek megfelelően járunk el!
Még tavaly indítottuk el az előkészítési folyamatát az Új Csóri úti problémakör rendezésének. Bár állami, a Magyar Közút kezelésében lévő útról van szó, a probléma fehérvári, így felvállaltuk, hogy minimum az előkészítésbe beszállunk, erre eddig mintegy 15 milliót költöttünk önkormányzati forrásból. A város által megrendelt tanulmányok, tervek elkészültek.
A forgalomszámlálás, a drónos megfigyelés és egyéb adatgyűjtés eredményeinek elemzése alapján a következő lépéseket tehetjük, a teljesség igénye nélkül:
– Az Új Csóri úti lámpás és sima kereszteződések optimalizálása, áttervezése, korrekciója, ugyanis a körforgó terhelésének csökkentése nem értelmezhető az Új Csóri problémáinak kezelése nélkül.
– A körforgalom lehető legegyszerűbben, legolcsóbban történő turbósítása, illetve kétsávosítása. Ez is – a beavatkozás végleges műszaki, forgalmi tartalmától függően – sok tízmilliós vagy több száz milliós nagyságrend lehet. Ellentétben viszont az állami pénzügyi forrásra váró Auchan-körforgóval (és annak több milliárdos költségével), ha lehet, komolyabb földmunka és átmérő-változtatás nélkül oldanánk, oldhatnánk meg.
– A biztonság növelése érdekében járdaépítés az Új Csóri út most járda nélküli szakaszán. Ez a gyalogosoknak és a buszmegállóba tartók számára lenne elengedhetetlen előrelépés.
A teljes, 30 oldalas tanulmányt feltöltöttük a városi honlapra, a linkjét megtalálják a kommentekben. Érdemes átnézni, rendkívül tanulságos!
A hatástanulmány egyértelműen kimutatja: városunk legnehezebb csomópontjainak torlódásait csak az országos úthálózat bővítése kezelheti hosszú távra. Ez elsősorban a 81-es „mellett” egy új négysávos gyorsforgalmi út megépítését jelenti, ami egy negyedik M7-es autópálya-lehajtót is magában foglal. (M81/ új számozás szerint M200-as autópálya projekt, ami koncesszióban kerül megépítésre.) Egy erről szóló cikk linkjét is beteszem a hozzászólásokba.
A fenti, kisebb-nagyobb beavatkozásokkal időt tudnánk nyerni addig, míg az M81/M200 projekt elkészül.
Székesfehérvár közlekedési és környezetvédelmi érdeke egyértelmű: bővíteni kell az Auchan és az Új Csóri körforgalmat is, támogatni kell az M200-as autópálya és negyedik sztrádalejáró beruházás megvalósítását, emellett pedig folyamatosan csökkenteni kell az átmenő forgalmat, különös tekintettel a nehézgépjárművekre. Ezen célok megvalósítása érdekében továbbra is együttműködünk a Magyar Közúttal és a különböző állami szervezetekkel.
A következő lépés, hogy a hatástanulmány eredményei alapján közösen kidolgozzuk a cselekvési tervet a Magyar Közúttal, majd leegyeztetjük azt az Építési és Közlekedési Minisztériummal. Erre ősszel szeretnék sort keríteni. A célunk, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban tudjunk legalább átmeneti könnyítést találni az Új Csóri körforgó helyzetére. Bízom benne, hogy minden szereplő partner lesz ebben és tudunk haladni a kérdésben! A fejleményekről természetesen rendszeresen, minden mérföldkőnél tájékoztatást fogok adni.
dr. Cser-Palkovics András
polgármester”
Az elkészült, teljes tanulmány a városi honlapon elérhető.
0 hozzászólás