Hosszan tartó, súlyos betegség következtében 81 éves korában elhunyt ma Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár. A kiemelkedő jogtudós halálhírét a volt köztársasági elnök titkársága közölte az MTI-vel. A korábbi köztársasági elnökről Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András Facebook-oldalán emlékezett meg.
„Isten nyugosztalja Sólyom László elnök urat! Kiemelkedő jogtudósként, a haza és hivatása iránti páratlan alázattal szolgálta Magyarországot a katedrán, az Alkotmánybíróság és a Köztársaság elnöki székében egyaránt. Tisztelettel őrizzük meg emlékét Székesfehérváron!
Sólyom László elnök úr 2007-ben, a Nemzeti Emlékhelyen elmondott beszédére külön is szeretném felhívni a figyelmüket, hiszen városunk hálával gondolhat e sorokra:
„Hiszen Szent Istvánnak köszönhetjük Magyarországot. Õ adott formát a Kárpátok gyűrűjében megtelepült magyarságnak azzal, hogy megalkotta az államot. Szent Istvánra emlékezve az ő művét ünnepeljük ma, a magyar államot, amely mindannyiunk életének kerete és a nemzet megmaradásának biztosítéka. (…)
Itt állunk 2007. augusztus huszadikán, azon a helyen, ahol Szent Istvánt akarata szerint eltemették, és ahol halála után negyvenöt évvel testét az oltárra felemelték. Első királyunk szentként is az egységet jelképezi: mind a nyugati, mind a keleti egyház szentjei sorába iktatta. Államalapító királyként pedig ránk hagyta alkotását, a magyar államot, amely egységünk alapja ugyan, de ez az egység akkor lesz élő, ha a bizalmatlanságot és félelmet kivetjük szívünkből.”
0 hozzászólás