Egyre gyarapodik a kőtári állomány a „moziban”

Szerző: Media24

2023-06-19

Kulturális, közösségi és tudományos célra is használhatják majd a fehérváriak a megújuló, egykori Köztársaság mozi épületét. Itt kap helyet a Bazilikatörténeti Kiállítótér és Látogatóközpont, mely otthont ad a Solium regni – Az ország trónusa című állandó kiállításnak is. Hétfőn sajtónyilvános bejárást tartottak Vargha Tamás Székesfehérvár országgyűlési képviselője, dr. Cser-Palkovics András polgármester, Róth Péter alpolgármester és Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum főigazgatójának részvételével a Várkörúti épületben. Elhangzott, hogy az összmagyarság számára fontos új intézmény várhatóan ősszel nyitja meg kapuit.

Székesfehérvár kulturális, örökségvédelmi feladata, hogy egykori koronázóvárosként és a hazánk történelmi fővárosaként ápolja, óvja és bemutassa az Árpád-ház emlékét. Ennek jegyében a magyar kormány 2013. augusztus 19-ei székesfehérvári kihelyezett ülésén született meg az Árpád-ház Program gondolata, majd ugyanezen év november 15-én létrejött az alapkoncepciót jóváhagyó és a tervezési folyamatot elindító kormányhatározat is.

Az Árpád-ház Program, mint átfogó szakmai terv keretében Székesfehérvár Közgyűlése 2016-ban fogadta el „Az ország bölcsője” című alprogramot. Ennek első szakaszában, a volt Köztársaság mozi (Várkörút 32.) teljes körű rekonstrukciójával és bővítésével valósul meg az egykori koronázóbazilika maradványait őrző Kőtár, az Árpád-ház Kutatóintézet és ideiglenes Látogatóközpont, valamint a „Nemzeti Emlékhely – Sétaút” kapcsolódó szakasza.

Az építkezés hónapok óta zajlik a volt moziépületben, ahova megkezdték az egykori Nagyboldogasszony-bazilika megmaradt köveinek a szállítását is. A maradványokat a múzeum szakembereinek és dr. Biczó Piroska régésznek az irányítása mentén helyezik el a kialakított 350 négyzetméteres pinceszinten. Itt kapnak majd helyet az értékes kőanyagok mellett az iratanyagok is.

A projekt nem titkolt célja egy olyan kulturális és információs pont kialakítása, amely a székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyhez kapcsolódva bemutatja annak történelmi, társadalmi, földrajzi és építészeti jelentőségét. Fontos szempont volt az is, hogy megfelelő munkakörülményeket biztosítsanak a történészek, régészek, művészettörténészek, muzeológusok és időszaki kutatók részére.

A földszinten lesz a hajdani nézőteret idéző, 400 négyzetméter alapterületű, változó belmagasságú, íves falú kiállítótér. Itt idézik meg a bazilika alapítójának, Szent Istvánnak az alakját és az alapítás időszakát. A kiállításon kívül itt lesz egy könyvtár, rendezvényeknek helyet adó tárgyaló, foglalkoztató tér, továbbá egy kutatóintézeti irodaegység.

Az első emeleti kiállítás időrendben mutatja be az egymást követő két gótikus építési periódus jellegzetességeit. A második emeleten lesz egy kétirányú múzeumpedagógiai foglalkoztató, valamint a prépostság és a bazilika kutatástörténetét bemutató tárlat.

Azt is fontos hangsúlyozni, hogy a Köztársaság mozi megmentésével egy építészettörténeti emlék is megmarad az utókornak: a volt mozi épületét a híres székesfehérvári építész, Hübner Tibor tervezte, és 1937-39 között készült el.

Az egykori moziépület belmagasságát kihasználva egy különleges kiállítótér jött létre, ahol a 21. századi technikai megoldásokkal lehetőséget teremtettek az egykori bazilika tömbjének bemutatására. A szakemberek elmondták, hogy a megmaradt kövek és az azok kiegészítésére szolgáló installációk révén ismerhetik meg a látogatók a Székesfehérvár történelmében oly fontos Szent István-i korszakot.

„A Köztársaság mozi meghatározó intézmény volt a város közösségi és kulturális életében, rengeteg embert kötnek ide személyes emlékek. Az épület az elmúlt évtizedekben egyre rosszabb állapotba került, az állaga nagyon leromlott, így igyekeztünk megtalálni és egy tervbe beilleszteni az új funkcióját. Az Árpád-ház Program egy keretrendszer, melybe beilleszthető volt a felújítás, és megmenthetővé vált az épületegyüttes. Ez összefügg a Nemzeti Emlékhellyel is, ami kultikus helye az összmagyarságnak, a magyar nemzet történelmi bölcsője.” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András polgármester. Hozzátette, hogy a moziépület és a Nemzeti Emlékhely közel fekszik egymáshoz, így adta magát, hogy a moziban egy látogatóközpontot és a köveknek egy „látványraktárt” alakítsanak ki, lehetőséget biztosítva a lelki feltöltődésre és a szellemi gazdagodásra egyaránt.

Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy a Köztársaság mozi valóban nagyon fontos része volt egykor a város életének, még a második világháború előtt épült. Következett egy hosszú időszak, ami alatt az épület teljesen zárva volt, majd sikerült megmenteni az Árpád-ház Program keretében. Egy olyan intézmény jöhet létre, amely látogatóközpontként „előszoba” lehet a koronázóbazilika történetének megismeréséhez.

Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum főigazgatója arról beszélt, hogy a teljes összemagyarság számára fontos beruházás van folyamatban. Az egykori koronázóbazilika kövei méltó helyükre kerülnek, kutathatóak, bemutathatóak lesznek, és a látogatók minden korosztálya megtalálja a lehetőséget itt történelmünk megismerésére. Sok multimédiás eszköz áll majd rendelkezésre az interaktív bemutatóközpontban, amely által megmenekül egy régi épület és megismerhető lesz a Szent Istvánhoz köthető egykori koronázótemplom.

Az új látogatóközpont várhatóan az ősz folyamán nyitja meg kapuit a látogatók előtt.

(ÖKKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2023-06-19

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This