Hetvenéves fennállását ünnepelte az Országos Papi Otthon

Szerző: Media24

2024-10-18

Hetvenéves idén a Katolikus Szeretetszolgálat Országos Papi Otthona. A székesfehérvári intézményben pénteken együtt ünnepelték a jeles jubileumot a fenntartó és az egyház képviselői, a Szeretetszolgálat és az Otthon munkatársai, vezetői, valamint a gondozottak és hozzátartozóik. Az egyházi és világi köszöntőbeszédeket követően előadások színesítették a programot, ami szentmisével zárult.

A Petőfi utcai otthonnak helyet adó épületet és elődjét Nagy Lajos építtette. A török kor pusztítása után a rendházat és templomot a karmeliták építették újjá az 1730-as években. A templom sorsa viszontagságossá vált, amikor 1783-ban II. József megszüntette többek között a karmeliták működését is. Az épület a polgári lakosság plébániatemplomaként szolgált 1801-ig, majd a kialakuló papnevelés helyi központjának temploma lett. A templom belsejét 1903-ban, majd a második világháborút követően az ötvenes években restaurálták. Az Országos Papi Otthonban az elmúlt években végzett korszerűsítéseknek köszönhetően a papi lakószobák és a világi ellátottak számára fenntartott lakószobák, valamint a belső kert és a közösségi terek is megújultak, melynek köszönhetően országosan egyedülálló színvonalúvá vált a papi otthon Székesfehérváron.

A Katolikus Szeretetszolgálat Országos Papi Otthonának 70 éves jubileumát méltó módon, meghívott vendégek sokasága körében ünnepelték pénteken.

Köszöntőjében Spányi Antal megyés püspök felelevenítette az épület, a karmelita szerzetesek és a papnevelés történetét, az egyházi élet növekedését, majd a szocializmus, a kommunizmus hozta szomorú időket. Beszélt arról is, hogy a székesfehérvári szemináriumi épület a különböző egyházmegyékben megöregedett, megbetegedett papok otthonává vált, melyet szükség szerint fel kellett újítani a nagy számú lakó megfelelő, méltó ellátása céljából. A rendszerváltás után minden egyházmegye törekedett arra, hogy a szolgálatban megöregedett papjairól gondoskodjon. Ebben kiemelt szerepet kap a székesfehérvári intézmény, amely az országban egyedüliként fekvő betegeket is gondoz. A szolgálatban meggyengült papok otthonra, gondoskodásra találnak ebben az intézményben, melyre mindig jellemző volt az imádság és az egymásra figyelés.

Csizi Péter szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár többek között arról beszélt, hogy vissza kell állítani az egyház évezredes természetes misszióját. A kormányzatnak ma az a stratégiája, hogy a gondoskodáspolitikában, a gyermekvédelemben és az idősellátásban a legnagyobb mértékben együttműködjön az egyházakkal. Jelenleg 299 olyan intézménye van Magyarországnak, amely egyházi fenntartásban működik, ebből 119 fenntartó a katolikus egyházhoz tartozik. „A Katolikus Szeretetszolgálat a magyar történelem legnagyobb viharában, sziklára épült házként megmaradt, és ma már valamennyi, katolikus fenntartású szociális intézménynek nyújt szakmai segítséget. Gratulálunk az elmúlt hetven évhez, a kitartáshoz, és imádkozunk azért, hogy ez a kitartása a következő évtizedekben is megmaradjon.” – fogalmazott a helyettes államtitkár.

Székesfehérvár Önkormányzata nevében Lehrner Zsolt alpolgármester köszöntötte a jubiláló intézményt. Mint mondta, az épületegyüttes Székesfehérvár történelmi Belvárosának egyik gyöngyszeme. Az alpolgármester Székesfehérvár közösségének kiemelt háláját fejezte ki azért a szolgálatért, melynek során az itt élő, idős emberekkel törődnek életük utolsó szakaszában. „A gondoskodás, a figyelmesség és a szeretet a legértékesebb ajándékok, amit csak adhatunk. Ez a szellemiség az intézménynek is sajátja, így az idős papok – és immár a világi bentlakók – mindennapjait is teljesebbé, szebbé teszik.” – mondta Lehrner Zsolt. Kiemelte, hogy a Katolikus Szeretetszolgálat Országos Papi Otthona szerves részévé vált Székesfehérvár életének, többek között az Alzheimer Világnap helyi programjainak és számos egyéb rendezvénynek köszönhetően.

„A nehezített körülmények közötti alkalmazkodás az, ami lehetővé tette a Magyar Katolikus Szeretetszolgálat és az Országos Papi Otthon működését az elmúlt évtizedekben. A hit vitt minket előre és ennek köszönhetjük, hogy ma itt vagyunk.” – hangsúlyozta dr. Vajda Norbert, a Szeretetszolgálat főigazgatója. A szükségszerű alkalmazkodás napjainkban is jelen van. Nagy öröm, hogy a rendszerváltást követően, még inkább az elmúlt években fel sem merült, hogy az egyház gondoskodhat-e a papjairól, az idősekről, az elesettekről. A világ nem csak abból áll, amit közvetlenül látunk és tapasztalunk. Ott vannak az elesettek, a kiszolgáltatottak, akikről kötelességünk gondoskodni!

Az intézményt két és fél éve vezető dr. Barna Tímea ünnepi beszédében hálájának adott hangot. Köszönetét fejezte ki dr. Vajda Norbertnek, a Szeretetszolgálat főigazgatójának, Spányi Antal megyés püspöknek, Fejér vármegye és Székesfehérvár elöljáróinak, a gondozottaknak és hozzátartozóiknak, továbbá valamennyi munkatársának.

A köszöntőket Smohay András művészettörténész, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum főigazgatójának előadása követte az egykori Kármelita templom és a rendház történetéről, majd Mózessy Gergely, a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár igazgatója számolt be a székesfehérvári szeminárium történetéről. A délután folyamán további előadások hangzottak el, majd szentmise zárta az emléknapot.

(ÖKK fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2024-10-18

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This