Egyéves a Sóstó Vadvédelmi Központ

Szerző: Media24

2023-04-23

Nyílt nappal ünnepelte egyéves születésnapját a Sóstó Vadvédelmi Központ vasárnap. Egész napos bemutatókkal, az év emlőséről, a vakondról szóló előadás mellett játékos feladatokkal és szakvezetéssel is várták a látogatókat.

Míg Elza az önkéntes kezében fogadta a bátor sünsimogatókat, addig Gömbi a tüskéshátúak mindennapjaiba adott betekintést, egy rövidebb táv lefutását követően megpihent házában, hogy néhány perc múlva újult erővel folytassa a tekerést. A törött szárnyú bagoly mindezt bölcsen nézte a számára kihelyezett állvány tetejéről. A Sóstó Vadvédelmi Központ bejáratánál a jelenleg gyógyuló és már gyógyult, itt élő állatok fogadták az érkezőket. Az egyéves születésnapját nyílt nappal ünneplő központ és a vele együttműködő szakmai szervezetek érdekes, értékes programokkal várták a látogatókat.

– A Sóstó Vadvédelmi Központnak az általa ellátott állatgyógyászati feladatok mellett a közösségformáló ereje és az edukációs hatása is nagy, hiszen rengeteg óvodai és iskolai csoport ismerkedik itt meg állatokkal, gondozásukkal szakemberek segítségével. Emellett megismerhetik az önkéntesek munkáját is, akik szerencsére szép számmal csatlakoztak a vadvédelmi központ mindennapi munkájához – emelte ki dr. Cser-Palkovics András polgármester. Hozzátette, a Föld napjához kapcsolódva, a Sóstó mellett egy éve működő központ jól példázza a mindennapokban azt, hogy az ember és természet kapcsolatában igenis vannak pozitív példák. Az itt gyógyított állatok közül sokan térhetnek vissza természetes élőhelyükre. Azok, amelyek sérüléseik miatt már képtelenek lennének az önálló életre, szintén missziót teljesítenek: a gyerekek és felnőttek számára élményt adnak, és részesei az edukációnak, az érzékenyítésnek.

Együttműködésben, egy fantasztikus, elhivatott szakértői csapattal sikerült eljutni egy év alatt egy olyan szintre, hogy egész Dunántúl megismert bennünket. A központ komoly eszközparkkal rendelkezik, és sikerült tartalommal megtölteni az élettereket – összegezte röviden az elmúlt egy évet Csete Gábor, a vadvédelmi központ vezetője. Mint mondta, a legfontosabb cél az állatgyógyászat, a vadon élő védett és fokozottan védett fajok sérült egyedeinek mentése. A gyógyításon, rehabilitáción, visszaengedésen keresztül megpróbálják felhívni a természetvédelmi problémákra a figyelmet. Már az első évben sok mindent elértek, és ennek köszönhetően nagyon sok szakmai szervezet csatlakozott partnerként a munkájukhoz. A folytatásban is a környezeti nevelés és a természetvédelem fontosságának átadása szerepel terveik között, minden korosztály számára. Éppen ezért fogadják a hozzájuk bejelentkező csoportokat. Az állatgyógyászat területén is a folyamatos fejlődés, fejlesztés zajlik, hiszen a legfontosabb cél, hogy minél több állatnak sikerüljön visszaadni a szabadságát és megvédeni élőhelyét.

A vasárnapi nyílt napon szakvezetett körbejárásokon mutatták be a központban lévő állatokat: a mezei poszátát, a vércséket, a mezei nyulat, a bütykös hattyút, a zöld küllőt, az erdei fülesbaglyot, a hollót, amelyik hamarosan bőrmellényt kap, az egerészölyvet és a fenséges sasokat is. Előadás volt az év emlőséről, a vakondról és a vadvédelmi központ első évéről is sok mindent megtudhattak a hallgatók.

Az együttműködő társzervezetek: a Duna Ipoly Nemzeti Park, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Herman Ottó Intézet, a Fehér Holló Vadmentő Alapítvány és Természetvédelmi Mentőközpont, a Tüskevár Vad és Egzotikus Állatmentő Alapítvány, a Sóstó Látogatóközpont, a Pákozdi Pagony Arborétum és Vadaspark és az Apiterápiás Ház standjainál játékos feladatokkal bővíthették a természetről, az állatokról és a madarak életéről tudásukat kicsik és nagyok egyaránt. Volt madárgyűrűzés, betekinthettek egy méhkas illatos és tevékeny életébe, óriástársasjátékon lépkedhettek végi a Sóstó Tanösvényen, de lehetőség nyílt arra is, hogy aki ügyesen játszott a párkereső játékban, az megnézhette a párhetes nyestkölyköket, akár etetés közben is.

(ÖKK, fotó: Kiss László)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2023-04-23

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This