Egy forint…

Szerző: Media24

2025-05-26

A labdarúgó NB I-ből kieső Fehérvár FC tulajdonosa, Garancsi István nyílt levelet írt a klub vezetőségét kritizáló székesfehérvári polgármesternek, Cser-Palkovics Andrásnak, és felajánlotta a városnak, hogy egy forintért megvásárolhatja az egyesületet. Az üzletember egyúttal sürgette a mihamarabbi adásvételt, mivel a csapat másodosztályba történő nevezését illetően már nem kíván döntést hozni.

A klub honlapján megjelent írás reagálás volt Cser-Palkovics András minapi bejegyzésére, mely szerint a városvezető kérte a klub vezetőségét, hogy gondolják át, továbbra is éreznek-e magukban elegendő elkötelezettséget és szenvedélyt az egyesület további irányításához.
Meg szükséges jegyezni, hogy a Fehérvár FC (Videoton FC)-t 2007 decembere óta tulajdonló Garancsi István azóta alig tett megnyilvánulást a klubbal kapcsolatos kérdésekben.
– A szerepvállalásom kezdete óta kollégáimmal a transzparens klubműködés kialakításával biztosítottuk a sikeres szereplés feltételeit (bajnoki címek, nemzetközi szereplés). Mindez igaz a munkaszervezeten túl a szponzori és a taopénzek felhasználására is. Az NB I-es szerepléshez minden feltételt biztosítottam. Azonban a sportban nemcsak a sikereket kell kiélvezni, hanem a nehézségekkel és a kudarcokkal is meg kell küzdeni. Évek óta próbálok motivált maradni, miközben minden meccsen minősíthetetlen stílusú szurkolói kritikát kell hallgatnom.
Korábbi és mostani bejegyzésedből is egyértelműen kiderül, hogy megítélésed szerint a sikerek elmaradása, a gyenge szereplés kizárólag a tulajdonos hibája. Sem Tőled, sem a szurkolóktól nem hallottam sportszakmai kritikákat, csak a tulajdonos személye és tevékenysége volt mindig a probléma. – fogalmazott az üzletember.
– Június 6-ig kell nevezni az NB II-es bajnokságra. Én a fent leírtak miatt ezzel kapcsolatban már nem kívánok döntést hozni, ezért javaslom az adásvételi szerződés mielőbbi megkötését. – tette hozzá.
Más kérdés, hogy a szűk másfél hét alatt lehetetlen a „papírmunkát”, az átadás-átvételt nyélbe ütni, így még az is megeshet, hogy a másodosztályú pontvadászatról is lemarad a Vidi…

(Media24.hu- Káldor András)

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Written by Media24

2025-05-26

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

E-NYUGTA-fejlesztőket vár a NAV

E-NYUGTA-fejlesztőket vár a NAV

2025. május 27-ére személyes találkozóra hívja a NAV azokat, akik részt vesznek vagy vennének az e-pénztárgép-rendszer...

Háziversenyt rendeztek

Háziversenyt rendeztek

Második alkalommal rendezte meg a MÁV Előre SC röplabda szakosztálya házi utánpótlás-versenyét, melynek idén már a MÁV...

Share This