Drón segítségével fogtak fegyveres rablót Ercsiben

Szerző: Media24

2022-05-27

A Gárdonyi Rendőrkapitányság Ercsi Rendőrőrs egyenruhásai és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai drónos akciót tartottak 2022. május 26-án Ercsiben. Az ellenőrzés célja az utóbbi időben a településen megszaporodott, illegális hulladéklerakással megvalósított bűncselekmények megelőzése, felderítése, és az elkövetők elfogása. A művelet során a drón kezelője arra figyelt fel, hogy a Diófa utcában lévő lakóház hátsó részéből egy férfi – észlelve egy rendőrautó közeledését – kiugrik, majd elszalad a telek hátsó bokros része irányába. A drónkezelő közelítéssel és folyamatos követéssel a futó személyben felismert egy elfogatóparancs alapján körzött 18 éves ercsi férfit, akit erőszakos bűncselekmény miatt keresett a rendőrség és itt bujkált.

A látottak alapján a műszer kezelője késlekedés nélkül a megfelelő helyre irányította kollégáit, akik elől a bujkáló megpróbált elfutni. Végül elfogták, megbilincselték, majd adatait leellenőrizték, melynek során megállapították, hogy egy korábban megvalósított felfegyverkezve elkövetett rablás miatt a férfi ellen körözés van érvényben.

(FMRFK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. április
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Written by Media24

2022-05-27

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This