Dr. Hagymásy László: a családbarát szülészeti ellátás minden érintett számára meghatározó

Évtizedek óta a családbarát, családközpontú szülészet hazai és – nyugodtan kijelenthető – nemzetközi szaktekintélye, élharcosa a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Szülészet-Nőgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosa, Dr. Hagymásy László Ph.D. A rendkívül elhivatott, több országos, vármegyei és városi kitüntetéssel, elismeréssel rendelkező szakember pénteken (október 18.) az Országház Felsőházi termében tartott magas színvonalú előadást egy rangos szakmai konferencián. 

A magyar szülészet történetében kiemelkedő esemény, hogy az Országház adott otthont az Együtt a Magyar Szülészetért 2024. Ünnepi Konferenciának az Életminőségért Alapítvány szervezésében, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával.

Az orvos-szakdolgozó találkozón Dr. Hagymásy László Ph.D „40 éves a Magyar Családközpontú Szülészet” címmel tartott előadást. A konferencián elhangzott még sok fontos információ a természetes szülés, a szülésznőképzés, az alternatív szülészeti lehetőségek, a várandósgondozás története, a neonatológiai ellátás sikerei és eredményei, a kismamák szoptatási nehézségeinek támogatása és a védőnők színes családsegítő munkája témakörökben.

Így néz ki egy szülőszoba Székesfehérváron, a Dr. Hagymásy László vezette osztályon

Így néz ki egy szülőszoba Székesfehérváron, a Dr. Hagymásy László vezette osztályon

Az előadó a Magyar Pszichoszomatikus Szülészeti-Nőgyógyászati Társaság elnöke, a Szoptatás Támogató Nemzeti Bizottság vezetőségi tagja, csaknem negyed évszázada vezeti a székesfehérvári szülészeti osztályt a családközpontú szülészet szemlélettel, amelyhez ma már világszínvonalú infrastruktúra és eszközállomány is társul, köszönhetően annak a sikeres pályázatnak, amely szintén a nevéhez köthető, s amely által 2020 novemberében egy újjávarázsolt, teljesen családközpontú, szinte otthoni körülményeket biztosító szülészeti részleg jött létre.

Dr. Hagymásy László előadásában elmondta, hogy évezredek alatt a különböző kultúrák mindig meghatározták az élet keletkezésének körülményeit, miközben az többszörös átalakuláson ment keresztül. Az orvostudomány fejlődésével az emberi élet kezdete, a gyermekvárás, a szülés és a születés, ez a rendkívüli családi esemény mesterséges útra terelődött. Az otthonokból a technikailag jól felszerelt, nagyobb biztonságot nyújtó kórházi körülmények közé került, ahol a szülések gyakran, mint személytelen, kóros folyamatok zajlottak le, elveszítve ezzel a természetes, többségükben egészséges fiziológiás jellegüket. Bár mindez szakmailag magasabb rendű ellátást, biztonságot jelentett, ugyanakkor elidegenedetté vált, mivel kevesebb figyelmet fordított a szülés körüli pszichológiai történésekre.

A szülés körüli élmények alapvetően meghatározzák a felnövekvő generáció szociális attitüdjét, mentális jóllétét, társadalomlélektani állapotát, valamint közre játszhatnak egyes pszichoszomatikus betegségek előfordulásának gyakoriságában. Jelen korunkban határozott társadalmi igény, hogy a gyermek születése változzon vissza családi eseménnyé. Az egészségügyben dolgozó szakemberek feladata, hogy megfelelő módszerek kidolgozásával és alkalmazásával a szülést a mindennapi élet természetes, egészséges folyamatává tegyék. Ennek egyik lehetősége a kórházakban a szülés körülményeinek megváltoztatása, természetesebb, emberibb környezet kialakítása.

Az előadáson bemutatásra került az a paradigmaváltás, amely végbement a szülészeti ellátásban az elmúlt évtizedekben. A dehumanizált szülészetből létrejött egy családközpontú szülészeti elveken működő családbarát szülészeti ellátás, ahol a családok születnek és a szülő nők elégedetten, pozitív élményekkel távoznak a szülészeti osztályokról, amelyekre szívesen térnek vissza újabb gyermek vállalása céljából. A napjainkban oly természetes szülőszobai környezet és a családközpontú szülészeti szemlélet országos elterjedése 40 év munkája.

Az eseménysorozat résztvevői számára rendkívüli élményt és inspirációt nyújtott a Parlamentben megrendezett magas szintű konferencia, ami azért kiemelten fontos, mert az érintettek munkájukkal nap mint nap hozzájárulnak Magyarország demográfiai helyzetének javulásához.

(Fotó: Fekete M. Kata)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. október
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Written by Mátay Balázs

2024-10-19

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This