A hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Egyházmegye szervezésében, a Szent István Székesegyház oldalánál elhelyezett emléktáblánál, az 1956-os emlékkereszt alatt került sor imádságos megemlékezésre október 22-én reggel. A forradalom 67. évfordulója alkalmából közösen emlékeztek a történelmi egyházak, és a fegyveres és rendvédelmi szervek képviselői, valamint Székesfehérvár és Fejér vármegye elöljárói.
Spányi Antal megyés püspök meghívására az idei évben is imádságos megemlékezést rendeztek október 22-én a forradalom és szabadságharc áldozataiért. A megemlékezés résztvevői az ünnepség nyitányaként közösen énekelték el a Himnuszt, majd Ruff Réka szavalta el Jókai Anna Ima Magyarországért című versét. Ezt követően Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója mondta el ünnepi gondolatait az 56-os szabadságharcról és forradalomról.
„Életünk nem kötelező leckék felmondásából áll, hanem szabadon választott gyakorlatok sokaságából. Az 1956-os magyar szabadságharc is azért indult el október 23-án, mert külső erővel valami olyat kényszerítettek népünkre, amit nem akart, nem vállalt és nem tudott elfogadni. Fellázadt, mert meg akart szabadulni a tehertől, a terrortól. Egy dolog lényeges: kimondani az igazságot, mert csak az igazság tesz igazán szabaddá. A szabadság nem ráadás emberségünkre, Isten vele együtt teremtett minket. Ezt megtanítani a legfontosabb feladat a mai világunkban, egy olyan világban, ahol minden értéket relativizálni próbálnak, ahol azt sugallják fiataljainknak, hogy attól függetlenül, hogy egyetértünk-e egy eszmével, mégiscsak jobb dolog életben maradni, mert a mártírok lemaradnak az élet kellemes részéről. Meg kell tanítanunk gyermekeinknek, hogy az isteni szabályoknak nem azért kell megfelelni, hogy jutalmat kapjunk, hanem azért, mert azok védik az életünket.” – fogalmazott Török Szabolcs.
A Székesfehérvári Tankerületi Központ vezetője hozzátette, hogy gyermekeink már a szabadságba születtek, ugyanakkor a jelenkor világának történései, háborúi megmutatják, hogy milyen törékeny is ez a szabadság. „Ezért a legfontosabb feladatunk, hogy fiataljainkat erkölcsös, tiszta életre neveljük. Példaként lebegjen előttük az 56-os fiatalok hősi kiállása, hogy a deszakralizált világ konformista szemlélete ne ragadjon rájuk és ne viseltessenek közönnyel egymás iránt. Mert a közöny morális válságot szül.” Török Szabolcs ünnepi beszédében Mindszenty bíboros gondolatit is felidézte, aki szerint „Minden egyénnek, minden nép minden egyes nemzedékének újra meg újra meg kell küzdenie a hitéért úgy, mint Jákobnak az Isten angyalával. Isten fiatal. Övé a jövő…”
Az ünnepi beszédet követően a történelmi egyházak képviselőinek imádsága következett: Spányi Antal megyés püspök, Léder Tamás református ifjúsági lelkész, Bence András evangélikus lelkész, és Kovács Dániel baptista lelkipásztor mondott imát az 1956-os áldozatokért.
A csendes, imádságos megemlékezésen részt vettek Székesfehérvár város és Fejér vármegye közéleti vezetői, valamint a fegyveres erők és a rendvédelmi szervek képviselői is és közös koszorút helyeztek el az áldozatok emlékére.
Megemlékezett a forradalom áldozatairól Vargha Tamás miniszterhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, Törő Gábor és Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke, Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere, Dr. Kovács Péter, a Fejér Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója, Dancs Norbert, a Székesfehérvári Járási Hivatal vezetője is. A fegyveres erők és a rendvédelmi szervek képviselői között jelen volt az ünnepségen a Magyar Honvédség Parancsnokságának képviseletében Cziegler Zalán ezredes, a NATO parancsnokság képviseletében Topor István ezredes, és Vigh Tibor alezredes, valamint Szabó Vendel rendőrezredes, a Fejér Vármegyei Rendőrfőkapitányság főkapitánya.
(ÖKK, fotó: Simon Erika)
0 hozzászólás