Civil pályázatokról és az elektori választásról tartottak tájékoztatót

Szerző: Media24

2024-01-29

Hétfőn délután két témában tartottak tájékoztatót a székesfehérvári civil szervezeteknek a Városháza Dísztermében. A résztvevők az idei Társadalmi Felelősségvállalási Alap terhére kiírandó pályázatról, továbbá a Nemzeti Együttműködési Alap választási folyamatáról kaphattak részletes tájékoztatást Molnár Tamástól, a környezetvédelmi és civil ügyek tanácsnokától és Berdó-Kovács Erikától, a Fejér Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ irodavezetőjétől.

A rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón Dr. Zugor Zsuzsanna, az Echo Innovációs Műhely vezetője felhívta a civil szervezetek figyelmét, hogy február 2-ig, pénteken éjfélig állíthatnak elektort, kizárólag elektronikusan, az EPER felületen keresztül. Ezen a felületen kell kiválasztaniuk azt a kollégiumot, ahova szeretnék benyújtani pályázataikat. Ez azért fontos, mivel azok a civil szervezetek, amelyek részt vesznek a Nemzeti Együttműködési Alap civil jelöltállítási rendszerében, a képviseletükre kijelölt természetes személy részvételén keresztül, elektori gyűléseken választhatják meg a tanács és a kollégium tagjait, akik később az Alap felé benyújtott pályázatok elbírálásáról döntenek.

Az elektori választások március elején zajlanak, négy nap Székesfehérváron, egy-egy nap pedig Dunaújvárosban és Sárbogárdon. „Azért fontos, hogy a civil szervezetek elektort állítsanak, mert csak így vehetnek részt a választásokon. A tanács kilenc tagból áll, a kollégium szintén, ezekből pedig három-három tagot közvetlenül a civil szervezetek választanak, a maradék három-három tagot pedig az ágazati politika és a minisztérium delegálja.” – fogalmazott dr. Zugor Zsuzsanna, aki minden civil szervezetet a választáson való részvételre ösztönzött.

„Az év indulásával szerettünk volna tájékoztatót tartani arról, hogy a városi pályázatok a Társadalmi Felelősségvállalási Alapból milyen ütemezésben fognak elindulni. Ezzel együtt szeretnénk egy kis segítséget is adni a pályázatok benyújtásához, hogy olyan, a korábbi években megtörtént hibákra is felhívjuk a figyelmet, melyek kizárással jártak, annak érdekében, hogy idén csak sikeres pályázat érkezzen be és el tudjanak indulni az együttműködések.” – foglalta össze a tájékoztató célját Molnár Tamás, a környezetvédelmi és civil ügyek tanácsnoka, aki hozzátette: ezzel a rendezvénnyel is szeretnének hozzátenni ahhoz, hogy az a közel 100 millió forint, amit az Önkormányzat a civil szervezeteknek szán, valóban célba érjen.

Molnár Tamás a tájékoztatón többek között kiemelte, hogy az Önkormányzat a közpénzek elosztásával az Állami Számvevőszéknek felel, ezért fontos, hogy a civil szervezetek a hatályos jogszabályi környezetnek megfelelően, a támogatási rendelet előírásai szerint nyújtsák be pályázataikat. Elmondta, hogy az Önkormányzat munkatársai minden segítséget megadnak az egyesületeknek, hiánypótlásra azonban nincsen lehetőség. A tanácsnok felhívta a civil szervezetek képviselőinek figyelmét egy gyakori hibára, miszerint az aktuális pályázati anyagba időnként a tavalyi dokumentumok kerülnek benyújtásra, ami mindenképpen helytelen, így kérte, erre különösen figyeljenek.

Berdó-Kovács Erika, a Fejér Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ irodavezetője az idén esedékes elektori választás részleteiről, valamint a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos kérdésekről tartott előadást. Azok a civil szervezetek, amelyek bejelentkeznek a Nemzeti Együttműködési Alap civil jelöltállítási rendszerébe, egy-egy képviseletükre kijelölt természetes személy (elektor) részvételén keresztül elektori gyűléseken választhatják meg az Alap Tanácsának és kollégiumainak civil delegált tagjait. A civil szervezetek február 2., péntek éjfélig állíthatnak jelöltet az EPER rendszeren keresztül – melyben az iroda segít, ha szükség -, a szavazásra pedig március 4. és 8. között kerül sor, a lebonyolítást az Echo Innovációs Műhely végzi. A szavazáson levélben is lehetséges részt venni, azonban erről az EPER rendszeren keresztül nyilatkozatot kell tenni.

A pályázatokkal kapcsolatos ügyintézésről további információ kérhető a Közművelődési és Civil Kapcsolatok Iroda munkatársaitól a civil@pmhiv.szekesfehervar.hu e-mail címen.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2024-01-29

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This