Civil Nap – igazi civil ünnep a Zichy ligetben, díjátadóval

Szerző: Mátay Balázs

2023-09-16

Több mint hetven civil szervezet részvételével rendezték meg szombaton a hagyományos Fehérvári Civil Napot. Az élet számos területéről érkező szervezetek nagy lelkesedéssel mutatták be tevékenységüket a látogatóknak, valamint átadták az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért Közszolgálati díjat is.

Több mint hetven civil szervezet mutatkozott be szombaton a Zichy ligetben a Fehérvári Civil Napon. A szervezetek többek között az egészségügy, a kultúra, a sport, a családügy, a nyugdíjas ügyek és az állatvédelem területén tevékenykednek. Az időjárás is kegyeibe fogadta az eseményt, ugyan a felhők gyülekeztek, de az eső elmaradt, így zavartalanul indulhatott a hagyományos reggeli torna a Fehérvári Szív Egyesülettel. A tornát követően a Pitypang zenekar gyerekkoncertje következett, miközben a ligetben felállított standoknál minden látogató megismerkedhetett a kiállító szervezetek tevékenységével. Lehetett célba lőni, kézműveskedni, különböző sportokat kipróbálni és egészségmegőrzési tanácsokkal gazdagodni.

„Igazi civil seregszemléje ez Székesfehérvárnak, hiszen az élet minden területéről vannak itt egyesületek. Fehérvár büszke lehet a civil közösségeire.” – fogalmazott a megnyitón dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki megköszönte a civil szervezetek egész éves munkáját. Arra ösztönzött mindenkit, hogy ismerkedjenek meg azzal a sokféle szervezettel, akik Székesfehérvár közösségi életében részt vesznek és ma bemutatkoznak a rendezvényen. A városvezető hozzátette: fontos, hogy a mai egyfajta családi nap is, ami összefügg a Demográfiai Csúccsal, melynek keretein belül koncertekkel és szabadidős programokkal is várják a családokat egészen estig a Zichy ligetben.

A megnyitó után elkészült a hagyományos Civil Tabló, majd az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért három, a közszolgálatban dolgozó személynek adott át oklevelet. Az okleveleket a székesfehérvári civil szervezetek, a helyi közösségek önzetlen segítéséért és fejlődéséért Róth Péter alpolgármester és Németh László, az Alapítvány elnöke adta át.

Oklevelet vehetett át Igaz Krisztina, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ szakmai vezetője, Mészárosné Jasztrapszky Regina, a Székesfehérvári Polgármesteri Hivatal Gazdasági Igazgatóságának igazgatója, valamint Polai Szilárd, Székesfehérvár Városgondnoksága munkatársa.

Róth Péter alpolgármester elmondta: idén sem volt egyszerű dolga az alapítványnak, a három díjazott azonban jól bemutatja, hogy a közszolgáltatás egy igazi rendszer, ahol mindenki szerepe fontos. Kiemelte: a civilek fegyelmezett gazdálkodása lehetővé tette, hogy dr. Cser-Palkovics András polgármester a jövő pénteki Közgyűlésnek beterjesszen egy javaslatot a szociális és karitatív szervezetek támogatásának megduplázására, ezáltal jelentős összeget tudnak majd biztosítani a működési támogatásra szolgáló pályázati alapból is. Az alpolgármester minden díjazott munkáját megköszönte, hiszen az ő áldozatos tevékenységüktől telik meg a város élettel.

Németh László, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért elnöke gratulált a díjazottaknak és elmondta: számára mindig ünnepnap, amikor a civil szervezetek így össze tudnak jönni és együtt ünnepelni. „Öröm egy olyan városban élni, ahol a civil szervezetek így össze tudnak fogni.” – fogalmazott az Alapítvány elnöke.

(ÖKK  /Media24)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2023-09-16

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This