Kevés csapadék, szárazság, csökkenő vízszint

Az áprilisi országgyűlési választást megelőző kampányban kifejezetten központi témája volt az ellenzéknek a Velencei-tó egyre csökkenő vízszintje, de ma már egyértelmű, nem csak a harmadik legnagyobb tavunkból „húzták ki a dugót”, meglehetősen alacsony a Balaton és a Tisza-tó, mint ahogy minden más tavunk és folyóvizünk vízállása is.

Bármennyire is volt ez jó kampánytéma a baloldali összefogásnál, ma már talán politikamentesen ki lehet mondani: a vízszinthiszti sem hozott sikert, s nem is állja meg a helyét a sok álaggódó vészharangkongató megállapítása, miszerint kormányunk prominensei nem tesznek semmit a helyzet javításáért, sőt ezért is Orbán Viktor a felelős. Mert mindenért ő a felelős. Ha van rajta sapka, ha nincs, a „Zorbán” a hibás! Na, meg a terület országgyűlési képviselője, Tessely Zoltán, mert ő sem volt képes varázsolni és hatásos esőtáncot járni a vágyott jelentős égi áldás érdekében, de mégcsak el sem indult a Dunához vödörrel a kezében, hogy áthordjon némi vizet a nagy folyóból a tóba…

Komolyra fordítva a történetet: a politika lassan tényleg mindenben benne van, ám tavaink, folyóvizeink állása nem foglalkozik a politikával, nem annak kénye-kedve szerint lesz magasabb, avagy alacsonyabb. Hát akkor mitől? Bizony! Bármily érdekes is sokaknak, elsődlegesen és leginkább a CSAPADÉKTÓL! Pofon egyszerű: ha sok eső esik, vagy éppen télen hó, akkor az akár méteres léptékkel képes megnövelni az átlagvízállást. Amennyiben van elég csapadék, akkor van elég víz is a tavakban, folyókban és azok vízgyűjtő, vízpótló helyein.

Ami a mesterséges vízpótlást illeti, amit lehetett jelen helyzetben, megtettek a vízügyi szakemberek. A Zámolyi tározó vizét áteresztették a Pátkai tározóba, s a két mesterséges tó – szabályoknak megfelelő – vízmennyiségét már az év elején továbbították a Velencei-tóba. Ezzel is csak az 1 méteres átlagvízszint közeli, illetve egy ideig kicsivel (20-30 cm) magasabb értékeket tapasztalhattunk, de valamennyit legalább mozdult előre a negatív helyzet.

Most már látjuk, nem éppen rózsás a helyzet a Balatonnál, mint ahogy más vizeinknél sem. A mellékelt képek önmagukért beszélnek. Siófoknál, Balatonvilágosnál vagy éppen a Keszthelyi öbölben is már szemmel látható a szintcsökkenés, igaz, a 2000-es évek eleji 30-35 centis mélyponttól még messze van a magyar tenger vízállása.

A visszapótlás nem egyszerű (erre most a Velencei-tó esetében volna nagy szükség) mert – akár hiszik sokan, akár nem – bizony nem lehet akármilyen vizet a tavakba engedni. Egyébként is a nagy szárazság okán globális vízhiány van, úgyhogy megint csak marad az ima a sok esőért. Immár harmadik éve egyre kevesebb a csapadék, miközben egy-egy száraz kánikulai nyári napon 1-2 cm víz párolog el a tavakból.

A szakembereknek azért vannak javaslataik, amelyek segítségével a kormány, illetve az illetékes minisztérium jelentősen enyhíthetnek a problémán, de olyan megoldás nincs, ami elegendő mennyiségű „égi rásegítés” nélkül gyorsan és kellő mértékben orvosolná a bajokat. A korábbi tapasztalatokból merítkezve a 90-es évek hasonló éveiben hatásosnak – de akkor sem elégnek – bizonyuló kincsesbányai karsztvíz felhasználása is opció, miközben fontos feladat az illetékesek számára a pátkai és a zámolyi tározók műtárgyainak rendbetétele, az eliszaposodott – főleg a pátkai – tavak kotrása, amelyek által javulna és nőhetne a Velencei-tóba is átengedhető víz minősége.

A 90-es években 3 év alatt állt helyre a Velencei-tó vízszintje, most sem lehet gyorsabb ütemre számítani. Ehhez azonban – sokadszor hangsúlyozzuk – szükség lesz bőséges csapadékra is, ami aztán megérkezett szűk 30 évvel ezelőtt, de most nem tudjuk, megérkezik-e a következő időszakban? A mostani prognózisok nem kecsegtetnek sok jóval…

Egy biztos: aki tehet érte bármit is valóban tevőlegesen, az mindent meg is tesz a helyzet javulása érdekében, ugyanakkor varázsolni ők sem tudnak, csak imádkozni, hogy most is jöjjön mielőbb és minél sűrűbben bőséges égi áldás. Ez által fellélegezhetnének tavaink, folyóvizeink, elsődlegesen a legrosszabb helyzetben lévő Velencei-tó.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. augusztus
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Written by Mátay Balázs

2022-07-29

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This