Az urivi áttörés 82. évfordulóján, az 1942-43-as Don menti csatákban hősi halált halt, fogságot szenvedett és túlélő katonahősökre emlékeznek január 12-én, vasárnap 18 órakor emléktűzgyújtással és imádsággal Pákozdon, a megújult Don-kanyar Emlékkápolnánál.
Koszorúzással, emléktűzgyújtással tisztelegnek az urivi áttörés 82. évfordulóján a pákozdi Mészeg-hegyen. Az 1942-43-as Don menti csatákban hősi halált halt, fogságot szenvedett és túlélő katonahősök emlékére állított, 2024-ben felújított Don-kanyar Emlékkápolnát az ökumenikus imádságot követően Spányi Antal megyés püspök szenteli fel. A megemlékezés január 12-én, vasárnap 18 órakor kezdődik az áldozatokért.
A Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, valamint a Katonai Emlékpark Pákozd Nemzeti Emlékhely külön autóbuszjárattal segíti az érdeklődők eljutását Székesfehérvárról a megemlékezés helyszínére. A busz 17 órakor a Vasútállomásról indul, 17.10 órakor megáll az autóbusz-pályaudvaron (a parkoló mellett), majd az úticél a Don-kanyar Emlékkápolna lesz. A rendezvény végén az utasokat vissza is szállítják a kiindulási helyszínekre. Az autóbuszt bárki igénybe veheti, a szervezők szeretettel várnak mindenkit!
(Fotó: KEMPP)
0 hozzászólás