A palotavárosi Tolnai utcában kapott helyet a Mindeni Képes Egyesület új közösségi tere, melyet szombaton délután adtak át. A város nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester gratulált a létesítményhez, míg Lengyel Zsófia, az Egyesület elnöke köszönetét fejezte ki Székesfehérvár Önkormányzatának és minden közreműködőnek, akik segített a célok megvalósításában.
Minden ember képes, csak mindenki másképp! – hangzott el a lelkesítő jelmondat több alkalommal is a szombati ünnepi eseményen. A Tolnai utca 10. szám alatti lakótömb alagsorában alakították ki az Egyesület új közösségi terét és irodáját, ahol programokkal, élményekkel, támogató rendezvényekkel, bemutatókkal várják majd a látás-, hallás- és mozgássérült polgárokat, az értelmi sérülteket és a többségi társadalombeli, ép szimpatizánsokat egyaránt.
Az ünnepségre nagyon sokan eljöttek, a kis helyiség teljesen megtelt a résztvevőkkel, így az avatást a bejárat előtt, az utcán tartották.
A közösségi teret dr. Cser-Palkovics András polgármester nyitotta meg. Köszöntőjében hangsúlyozta, büszke arra, hogy Lengyel Zsófia az Önkormányzatnál dolgozik, és szolgálja az esélyteremtést, az esélyegyenlőséget. Az új helyiség találkozási pont, „főhadiszállás” lesz azok számára, akik odafigyelnek egymásra, értékelik egymást, közös programokban szeretnének részt venni, szórakozni, miközben átadják a jó gyakorlatokat másoknak. Ugyanis nagyon fontos lesz ebből a térből kilépni, és minél több helyen – iskolákban, városi rendezvényeken, civil programokon – megmutatni önmagukat. A legfontosabb támogatás, az odafigyelés, a megértés, a befogadás és annak az elfogadása, hogy mindenki képes a céljait megvalósítani.
Lengyel Zsófia, az Egyesület elnöke, a város esélyegyenlőségi referense kérdésünkre elmondta, nagyon hálás Székesfehérvárnak és a város polgármesterének, hogy nyolc évvel ezelőtt befogadták és folyamatosan támogatják őt. Szeretnének többek között közösségi programokat szervezni és különleges emberek élettörténetét bemutatni élő közönséggel és online közvetítéssel egyaránt. Lengyel Zsófia köszönetképpen apró ajándékokat, napsugár alakul, gravírozott, aranyozott színű érmeket adott át mindazoknak, akik segítettek a tér kialakításában, többek között a falbontásban, a festésben, az akadálymentesítésben és a szervezésben. Külön köszönetét fejezte ki a szülei, valamint a párja és az ő szülei támogatásáért.
A látássérültként élő Lengyel Zsófia a napokban nyerte el a SzuperWMN Higgy magadban! különdíjat. A SzuperWMN-díjjal idén is Magyarország legbátrabb nőit jutalmazták. Úgy érzi, ez lett a koronája eddigi életének és munkájának, mellyel újabb motivációt és erőt kapott a jövőre nézve. A díjátadót Budapesten, a Művészetek Palotájában tartották.
(ÖKK, fotó: Simon Erika)
0 hozzászólás