Állatbarát gyerekek, felnőttek és kedvenceik lelkes csapata ünnepelte együtt az állatok világnapját Székesfehérváron. A város polgármestere, dr. Cser-Palkovics András nyitotta meg a közösségi rendezvényt a Castrum Hotelben, majd innen indult a résztvevők hagyományos felvonulása a Fő utcán, egészen az Országalmáig.
Az állatok világnapját október 4-én ünnepeljük, ez a nap Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentje halálának napja, egyúttal emléknapja. A HEROSZ Fehérvári Állatotthonának munkatársai, önkéntesei, támogatói évek óta ezen a napon belvárosi felvonulással ünneplik meg a jeles alkalmat, a COVID óta a mostani volt az első összejövetelük. A kezdeményezés mellé állt a Castrum Hotel Székesfehérvár, itt gyűltek össze a résztvevők szerdán este.
Dr. Cser-Palkovics András polgármester nyitó köszöntőjében arról beszélt, hogy a világnapok nagy esélyt, egyben veszélyt is hordoznak magukban. Egyetlen napon felhívják a figyelmet a fontos ügyekre, melyekkel aztán az év többi napján kevéssé foglalkozunk. Fehérváron az állatvédelem ügyére ez nem vonatkozik, hiszen kiváló helyi közösségek működnek, melyek magas szakmai színvonalon és nagy emberi odaadással, szeretettel végzik az állatok mentését, gondozását, új gazdához juttatását.
“A felelős állattartásról azért kell beszélnünk, mert egyre több állatot tartanak az emberek. A kis kedvencekről azonban gondoskodni kell könnyebb és nehezebb körülmények között, jó és kevésbé jó napokon egyaránt! Erre hívjuk fel a figyelmet oktatással és az állatmenhelyek támogatásával. Székesfehérvár városa az alaptámogatáson túl ebben az évben, a Közgyűlés döntése nyomán kiegészítő támogatásokat is nyújtott a helyi állatotthonoknak.”
A polgármester szavai szerint fontos, hogy aki tudja, segítse a menhelyeket. A Castrum Hotel (korábban Novotel Hotel) ezt megtette, továbbra is jelen lesz Székesfehérváron magas színvonalú szolgáltatóként, és – ahogy a múltban, úgy remélhetőleg a jövőben is – odaáll a fontos városi ügyek mellé.
Pfeffermann Gábor, a Castrum Hotel Székesfehérvár igazgatója hangsúlyozta, hogy a szállodát október 1-jétől üzemeltető Hotel & More Group cégcsoport állatbarát üzletpolitikát folytat, ezért nem volt kérdés, hogy igent mondtak a HEROSZ Állatotthon megkeresésére a program kacsán. Az igazgató köszönetét fejezte ki az állatbarátoknak, hogy részvételükkel támogatták a kezdeményezést.
Krepsz Gyöngyi, a HEROSZ Fehérvári Állatotthonának vezetője képes előadást tartott a menhely mindennapi működéséről. Elhangzott többek között, hogy a bekerülő állatok – különösen az idősek – sokszor rendkívül rossz egészségi állapotban vannak, és hosszú hetek, hónapok munkája árán juttatják el őket arra a szintre, hogy örökbe adhatóak lehessenek. Kevésbé látványos, hogy számos esetben a fizikai gyógyítson túl mentális, viselkedésbeli rehabilitációra is szükség van ahhoz, hogy az állat új gazdához kerülhessen.
Az állatotthon anyagi helyzete komoly változáson ment át: míg korábban az állatorvosi költségek tették ki a legnagyobb kiadási tételt, addig manapság a tetemes rezsiszámlák kifizetése okoz gondot.
A szakszerű ellátáson túl az állatotthon nagyon sokat tesz a megelőzésért, programokat szervez, láthatóan jelen van a vármegyében, állatvédelmi tábora és iskolai gyermektagozata egyedülálló az országban. A HEROSZ évente 300-400 kutyának és 150-170 cicának talál örökbefogadó otthont.
Az állatbarátok kutyáikkal együtt belvárosi felvonulással zárták a napot a hoteltől az Ady Endre utcán és a Fő utcán haladva, egészen az Országalmáig.
(ÖKK, fotó: Bácskai Gergely)
0 hozzászólás