A hét második felében visszatér a nagy hőség

Szerző: Media24

2024-08-04

Nem tágít a kánikula, immár gyakorlatilag július eleje óta csak egy-egy rövidebb időszakra enyhült a nagy hőség szorítása. Ezekben a napokban legalább átlagos, „normális” nyári idő van, gyakran élénk légmozgással, széllel, nappal 30 fok körüli strandidővel, éjjel-hajnalban 17-18 fokos minimumértékekkel. Az idilli(bb) állapot nem tart sokáig, a meteorológusok szerint ugyanis csütörtöktől újra 35 fokot is meghaladó kánikulára kell számítani, s éjjel is 20 fok feletti értékek lesznek.

Az Időkép prognózisa szerint hétfőn a napos időszakok mellett többfelé erősen megnövekszik a felhőzet, és több tájegységünkön is kialakulhatnak futó záporok, zivatarok, de helyenként hevesebb viharok is lecsaphatnak. Egy-egy erősebb zivatar felhőszakadással, apróbb szemű jéggel, valamint viharos széllökésekkel elsősorban helyenként az ország északkeleti harmadán, valamint elszórtan nyugaton fordulhat elő. Sokfelé élénk, néhol erős lesz a nyugati-északnyugati szél. Reggel általában 10 és 19, délután 24 és 32 fok között alakul a hőmérséklet.

Kedden már országszerte sok napsütésre számíthatunk, de a Dunától keletre, illetve a nyugati határhoz közeli tájakon időnként gomolyfelhők zavarhatják a napsütést, viszont legfeljebb csak északkeleten alakulhat ki elszórtan egy-egy kisebb futó zápor. Helyenként élénk lesz az északi-északnyugati szél. Reggelre felfrissül a levegő, majd délután 25-31 fokot mutathatnak a hőmérők.

Szerdán túlnyomóan napos időben lesz részünk, az időnként megjelenő kisebb felhőkből számottevő csapadék sehol sem várható. Csak néhol élénkülhet meg a délies szél. A legmagasabb hőmérséklet 27 és 34 fok között alakul.

Csütörtökön a napsütést már gyakrabban zavarhatják felhők egy gyenge hidegfront hatására, és elszórtan zápor, zivatar is kialakulhat. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik az északnyugatira forduló szél. Azonban ez a hidegfront lehűlést nem hoz, délutánra 29 és 37 fok közé melegedhet a levegő. Pénteken sok napsütésre számíthatunk, kánikulában lesz részünk. Egy-egy frissítő zápor csak elvétve fordulhat elő.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2024-08-04

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This