A helyi Fidesz frakció idén is támogatta a HEROSZ Állatotthont

Miként a korábbi években, idén is anyagilag támogatta a HEROSZ Állatotthon működését a FIDESZ székesfehérvári önkormányzati frakciója. A tagok által összeadott 110 ezer forintos adományt kedden délután adta át Molnár Tamás önkormányzati képviselő, frakcióvezető, valamint két képviselő- és frakciótársa, Dr. Dienesné Fluck Györgyi és Deák Lajosné.

Bőven elfér a támogatás minden formája a HEROSZ-nál, hiszen 180 állat – alapvetően kutya és macska – ellátását, gondozását kell jelenleg is biztosítaniuk a menhely munkatársainak, ami – mint arról a menhely vezetője, Krepsz Gyöngyi tájékoztatott – nem éppen könnyű feladat a megnövekedett árak okán. „Mint közismert, a rezsiköltségek jelentősen megnőttek az elmúlt évben, miként az állategészségügyi és élelmezési költségek. Ezért is nagyon fontos, hogy az emberek hoznak tápokat, konzerveket, állateledeleket, így ezek által több jut a rezsi és egyéb fontos költségekre. Sajnos itt állunk a tél közepén, van 30 kölyök kutyánk és a cica óvoda is tele van kismacskákkal. „

Molnár Tamás frakcióvezető a folyamatos támogatás fontosságára hívta fel a figyelmet, hogy azt a tevékenységet, amit a HEROSZ végez, minél többen segítsék, s ahogy ők is teszik, ne csak az ünnepek apropóján. „A HEROSZ munkáját a város támogatja, egy plusz kiegészítést is kaptak az év végére, amit a FIDESZ frakció egyhangúlag támogatott, de év közben is, amikor kérés érkezik tőlük felénk, akkor állunk a rendelkezésükre és folyamatosan tartjuk a kapcsolatot az itt dolgozókkal”.

A menhelyen mindig jól jönnek a konzervek, meleg ruhák, takarók, faforgács vagy a hosszú csíkokra vágott papír is. A támogatásokat a HEROSZ-nál kihelyezett adományládában mindig el lehet helyezni, de lehetőség van személyes átadásra is, naponta 14.00 és 16.30 óra között.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Mátay Balázs

2023-12-19

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This