Vasárnap délelőtt a Mártírok Emléknapján, a Fejér megyei és székesfehérvári zsidóság deportálásának 79. évfordulóján tartottak megemlékezést a Mártírok Emlékcsarnokában, az Óvoda utcai emlékműnél és az Izraelita temetőben. Az elhurcolt több ezer fehérvári zsidó ember közül mindössze 131-en tértek vissza a koncentrációs táborokból, 119-en pedig a munkaszolgálatból.

A vasárnapi megemlékezést Darvas István főrabbi vezette a Mártírok Emlékcsarnokában, ahol beszédet mondott Lehrner Zsolt, Székesfehérvár alpolgármestere és Dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke is, de ott volt Szénási Jonathán Sándor református lelkész, dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő és Balsay István, Székesfehérvár korábbi polgármestere is.

Az 1941-ben még 2075 tagú székesfehérvári hitközségből az 1946. évi összeírás szerint mindössze 289-en maradtak. A kiűzetésre és halálra ítélt embereket a „gettógyűjtőházakba” zárták, és 1944. június 6-án a város peremére, a vasút melletti Szabó-téglagyárba hurcolták. A téglagyárban 1944. június 10-e és 13-a között semmilyen élelmezés nem volt, itt már többen öngyilkosságot követtek el. A 2743 zsidó ember végső elszállítására június 14-én került sor. Erre a tragédiára emlékezett a Fejér megyei és székesfehérvári zsidóság vasárnap a Mártírok emlékcsarnokában.

Lehrner Zsolt, Székesfehérvár alpolgármestere beszédében felidézte, hogy a fehérvári zsidóság is ugyanolyan hétköznapokat élt, mint ma mi is, miközben kénytelenek voltak megtapasztalni, hogy életterük egyre csökken, majd egyik napról a másikra mindenüket elvette egy antiszemita hatalom. „Elszorul a torkom, ha belegondolok, kit hányféle élethelyzetben talált 79 esztendővel ezelőtt az agresszió. Ha a városunkat érintő történeti adatokat megidézzük: csaknem 3000 embert, köztük többségében fehérvári zsidó embereket szakítottak ki kényszerrel környezetükből, deportálásukkal a kétségbeesésbe, az ismeretlenbe taszítva gyermekeket, felnőtteket, időseket egyaránt. És sajnos – ma már tudjuk – a legtöbbüknek ez az életébe került.” Mint mondta „hiszem, hogy mindannyiunknak megvan a saját szeretetnyelve. Ezt kell használnunk, ennek jegyében kell éljük minden napunkat. Kívánom, hogy az áldozatok és az ő szenvedésük fölött érzett bánatunk erősítse meg szívünket, szője szorosabbra a kötelékeket embertársainkkal, miközben – legyőzve minden gonosz gondolat megszületését – élünk és élni hagyunk másokat.”

Dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy amikor 79 éve a magyarországi zsidóságot gettóba kényszerítették, az áldozatok még a gettósítás kezdetén is hittek abban, hogy velük nem történhet meg az, ami a többi, nácik által megszállt országban sorstársaikkal megtörtént.”  ellenére, hogy a zsidóság a XX. század első évtizedeiben Székesfehérvár lakosságának csak egy kis részét tette ki, mégis a város polgárságának szerves részét képezte. 1944 tavaszán, a német megszállás időszakában a fehérvári zsidókat először az ideiglenes gettókban helyezték el a városon belül, nem sokkal később pedig átvitték őket a Szabó-cserépgyárba és a város szélén lévő lovassági laktanyába. A zsúfolt gettó területén 2743 zsidót tartottak fogva, közülük mintegy kétezren voltak fehérváriak.” – emlékeztetett a MAZSIHISZ elnöke.

Dr. Grósz Andor beszédében elmondta, hogy a fiatal nemzedékekkel nem csak a holokauszt szörnyűségeit, hanem az együtt megélt közös múltat is meg kell ismertetni: „A borzalmak mellett szükséges felmutatni az életet, tudatosítani a helyi zsidó közösségek sokféleségét, a közösen létrehozott közösségi és kulturális, városképi örökséget. Éppen ezért a Holokauszt Emlékközpont, együttműködve Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltárával a térség zsidóságának mindennapjait feldolgozó alapkutatásba kezdett, aminek eredménye hamarosan a nyilvánosság elé kerül.” „Az áldozatok és túlélők leszármazottainak pedig közösségi kötelességük zsidóként megmaradni, 79 év után is továbbvinni az elődök által felépített helyi világból mindazt, ami továbbvihető és értékként felmutatható a következő nemzedékeknek.” – tette hozzá a MAZSIHISZ elnöke.

Darvas István főrabbi a megemlékezésen a zsidóság korábbi és XX. századi tragédiájáról és azok tanulságáról is szólt. A főrabbi a második Szentély lerombolása kapcsán felidézte, hogy annak pusztulását a legelterjedtebb magyarázat szerint a szinát chinám – a zsidók egymás iránti alaptalan gyűlölete – okozta. „A zsidóságot védő isteni burok megreped, ha a zsidó közösségen belül nincs rend, nincsen békesség, és amikor ez a burok megreped, akkor mindig lesz olyan külső ellenség – legyen az a Római Birodalom vagy a nácik –, aki ezen a résen be fog jönni.” – fogalmazott.

„Meg kell próbálnunk – amellett, hogy emlékezünk és emlékeztetünk, hogy mi is történt a holokauszt alatt – azzal a tanulsággal is foglalkozni, hogy mi az, amit nekünk nagyobb odafigyeléssel máshogyan kell tennünk. Nem azért, mert ezzel ki tudjuk azt zárni, hogy külső ellenségek, negatív hangok, antiszemiták, holokauszttagadók, vagy holokauszt relativizálók ne bukkanjanak fel, mindezt nem tudjuk kizárni. De az igazi mentális, spirituális szilárdságot a zsidóságon belül csak az teremtheti meg, hogyha a belső működése a közösségnek azon alapszik, hogy a benne működő tagokat nem a megmagyarázhatatlan gyűlölködés fűzi össze.” – tette hozzá a főrabbi, aki szerint a zsidó közösségekben is azon kell munkálkodni, hogy a világot jobb hellyé tegyék.

A megemlékezés az Óvoda utcai Holokauszt-emlékműnél, majd az Izraelita temetőben folytatódott, ahol Darvas István főrabbi vezetésével gyászimát, Kaddist mondtak az áldozatok emlékére.

(ÖKK, fotó: Bácskai Gergely)