75 éves az Alba Regia Táncegyüttes

Szerző: Media24

2024-01-20

Az Alba Regia Táncegyüttes számára igazán különleges a 2024-es év: az 1949 óta működő, Európa-díjas táncegyüttes 75 éves jubileumához érkezett, amit egy egész éven át ünnepel rengeteg programmal, előadással, meglepetéssel. Bemutatják jelenlegi munkáikat és visszanyúlnak a gyökerekhez, emlékeznek, tisztelegnek azok előtt, akik lehetővé tették, hogy az ARTE több mint 400 táncossal még mindig a legreprezentatívabb együttes legyen Székesfehérváron.

Sercegő bakelitről szóló népzene, a táncterem falán kiállított viseletbe a cikázó fényekben bele-belebújó táncosok, a vitrinekben megjelenő, a térbeli mesekönyvek varázslatos világát idéző papírbábok és előadásrészletek lépcsőn, falon, talpak alatt és fejek fölött. Ez a különleges tárlat fogadja a látogatót, aki belép a Táncház ajtaján. Az analog://digital.arte75 című kiállítás megnyitójával kezdődött meg a 75 éves Alba Regia Táncegyüttes jubileumi éve a Malom utcában szombaton este. A tárlat megnyitóját megelőzően tartott sajtótájékoztatót az Alba Regia Táncegyesület elnöke, Juhász Zsófia és a táncegyüttes művészeti vezetője, Majoros Róbert. Az eseményen jelen volt Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András is.

„Isten éltesse a 75 éves Alba Regia Táncegyüttest és mindazokat, akik ennek a közösségnek a múltban bármikor tagjai voltak és azokat, akik ma is az Alba-családot alkotják. Büszke lehet az a város, ahol a magyar kultúra napjához közeledve egy 75 éves közösség tagjait köszöntheti.” – köszöntötte az ünnepltet dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere hozzátette, ez a közösség egy mozgalom is Székesfehérvár kulturális életében, hiszen programjaikkal, táncoktató műhelyeikkel, előadásaikkal, táncházaikkal rengeteg embert szólítanak meg, akik valamilyen módon bekapcsolódnak az egyesület tevékenységébe. Erről tanúskodik a ma megnyíló kiállítás, és erről szólnak majd az év rendkívül izgalmasnak, színesnek érkező programjai itt, az Alba Regia Táncegyüttes otthonában, a Táncházban és városszerte. Közülük kiemelte a Székesfehérvári Királyi Napok programsorozatát, amelyben idén ismét nemzetközi lesz a néptáncfesztivál – tette hozzá.

A hagyományőrzés, a néptánc állandó, de szeretnénk azt is megmutatni ezzel a kiállítással és az egész éves programmal táncosaink és a nagyvilág felé, hogy mindez megjelenhet más keretek között, felhasználva a XXI. század adta modern technikai lehetőségeket – mondta Juhász Zsófia, a 30 éves Alba Regia Táncegyesület elnöke. Hozzátette, ez a kiállítás így, egyben legközelebb júniusban, a finisszázson lesz látogatható, de az ARTE meghirdetett eseményeinek alkalmával részleteiben többször is látható lesz.

Egy 75 éves együttes múltja előtt nagyon szépen lehet tisztelegni egy kiállítással, amelyen megjelennek helyszínek, fellépések, egykor volt elődök és jelenlegi tagok, koreográfiák. Ez nem múltba tekintés, hanem annak a bemutatása, hogy bár elmúlt hét és fél évtized, de a hit, a lelkesedés, a tánc és a hagyományok tisztelete folyamatosan öröklődik a táncos generációk között. Szerencsések vagyunk, mert a táncegyüttes korábbi művészeti vezetőjének, Botos Józsefnek köszönhetően hatalmas képarchívummal rendelkezünk, amelyből könnyen lehetett válogatni. Majoros Róbert, az Alba Regia Táncegyüttes művészeti vezetője hozzátette, a megjelenítésben szerettek volna valami újat hozni, ezért is használták a legújabb digitális technikát.

A rendhagyó tárlat nem klasszikus módon mutatja be az Alba Regia Táncegyüttes elmúlt 75 évét. Olyan pillanatokat, helyzeteket emel ki az együttes életéből, melyek valamiért különlegesek, emlékezetesek, fontosak az ARTE számára. Mindezt a mai kornak megfelelő vizuáltechnikai megoldásokkal, melyben a tradíció és a modernitás harmonikusan egyesül.

Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, az ünnepi programsorozat következő állomásai is sok izgalmat ígérnek. 75 év után nem maradhatnak el a sztorizgatások, a pletykák tisztázása. A Szóbeszéd című beszélgetőműsor és kvízjáték kiváló alkalom arra, hogy különböző generációk táncosai, zenészei, az együtteshez kötődő régi ismerősök találkozzanak, kötetlenül beszélgessenek egymással és a két műsorvezetővel, Juhász Zsófia elnökkel és Majoros Róbert művészeti vezetővel. A Tánc a filmvásznon című esteken neves koreográfusok, néprajzkutatók, gyűjtők, táncosok életéről vetítenek filmeket, melyek után a vendégek kocsmakvízen tesztelhetik tudásukat a hallottakról.

A szakmai munka az együttesnél töretlen. Februárban folytatódik a Mesenép interaktív társas-tánc-játék sikersorozata, márciusban a Petőfi Sándor ihlette Verslábak című előadást Székesfehérváron és Siófokon is láthatja a közönség. A már ismert produkciók mellett újabb táncszínházi bemutatóval készülnek a családok számára: Kricsár Kamill színművész rendezésében, Majorosné Szabó Veronika és Majoros Róbert vezetésével az Álruhás királylány című gyerekdarabot próbálja az ARTE ARAMI tehetséggondozó csoportja. A Tánc világnapi gálára idén is két előadással készülnek.

A Malom utcai Táncházban hónapról hónapra megrendezik hagyományos táncházaikat az alkalmakhoz illő kézműves foglalkozásokkal, népi gyermekjátszókkal, tánctanítással és zenés, táncos mulatsággal. A budapesti Hagyományok Háza Fókuszban a koreográfusok előadás-sorozatában a színpadi néptáncművészet kiemelkedő koreográfusait állítják középpontba. Az ARTE jubileumi évének nagy szenzációja lesz, hogy ezen a bemutatón Botos József és Majoros Róbert koreográfiáit nézheti meg a közönség egy műsorban az Alba Regia Táncegyüttes előadásában.

Öt évvel ezelőtt hatalmas sikert aratott az a délután, amit a Táncházban annak szenteltek, hogy az ARTE családjai mutatkozzanak be, így az egyesület úgy döntött, Családban maradt címmel idén is lehetőséget adnak a szülőknek, nagyszülőknek, hogy gyermekeikkel, unokáikkal álljanak egy színpadon. Az egész évet átívelő programsorozatban természetesen a Senior csoport is részt vesz: a Felsővárosi Közösségi Házban idén is megrendezik a Katalin-napi bált, valamint felelevenítenek egy korábbi ARTE-hagyományt, a Felsővárosi lakodalmat is.

(ÖKK, ARTE, fotó: Kiss László)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Media24

2024-01-20

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Kötőklub és retro Fehérvár

Kötőklub és retro Fehérvár

November 18-án, hétfőn kötőklubbal várja az érdeklődőket a Budai Úti Tagkönyvtár, a Széna téri bibliotékában pedig a...

„Őrizd meg és emlékezz!”

„Őrizd meg és emlékezz!”

A Székesfehérvári Zsidó Hitközség több mint egy évszázados történetét mutatja be az az állandó kiállítás, amely...

Share This