Mit tegyünk, hogy ne darálja le a meztelen csiga a kertünket?

2022-08-31

Egyre jobban terjed, és hatalmas károkat okoz a spanyol meztelen csiga Magyarországon. E roppant falánk állat válogatás nélkül megrág mindent, ami az útjába kerül. Rendkívül szapora és nagyon jól alkalmazkodik a körülményekhez. – Hogyan védekezzünk ellene?

Az éti csigát még a gyerekek is „cukinak” tartják. Néha összegyűjtik őket, nézik, ahogyan lassan, nyákot húzva maguk után igyekeznek „menekülni” a rabságból (persze, az ifjú börtönőrök ezt nem így fogják fel), avagy kutatni élelem, nedves búvóhely után. (A pontos okot nyilván nem tudhatjuk.) – Az éti csigák nyálkájának szépségipari felhasználásáról az egyébként múltkor írtam, mely elolvasható itt, ha még valaki nem merült volna el ebben a cikkben.

A meztelen csigáktól viszont szinte mindenki ódzkodik. (Én speciel nem, mert szépnek látom őket, ahogy kecsesen siklanak, és kacskaringós utakat bejárva felfedezik a világ számukra elérhető részét…) A csupasz csigát ugyan nem szedi össze senki (szerencséjére), hogy gyönyörködjön a mesteri csigaházban, s abban, ahogy szarvait ki-be eresztgeti, mint egy picinyke teleszkópot. – Bár engem inkább a régi rádiók kihúzható antennáira emlékeztet.

Sőt. A meztelen csigát a kert-tulajdonosok kifejezetten üldözik, mert a tavasz első terméseit – gondolok itt például a borsóra – képesek még azelőtt bekebelezni, hogy a gazda örömét lelné (legalább) a látványában. Különösen szeretik az árvácskát, a dáliát, szarkalábat, árnyékliliomot, bársonyvirágot, babot, sárgarépát, bazsalikomot….

A fejlett egyedek a vastagabb erek kivételével teljesen eltüntethetik a káposzta, a saláta, a zöldpaprika, a karfiol, a szamóca palántáját. A nyári ágyásokban is nagy kárt okozhatnak, és még ősszel sem állnak tartalék üzemmódba. Vannak egyedek, amelyek a hajtásokat kedvelik, mások a levelek kilyukasztásában lelik örömüket, s akad olyan, mely a föld alatti részek után kutat.

Mielőtt azt gondolnánk, hogy mi kárt is okozhat egy pici kis csiga, gondoljunk arra, hogy egyetlen példány egy nyár alatt képes akár több, mint 1 kg növényt megenni! – És egy kertben nem egyetlen csiga szokott ugye mászkálni! A csiga a föld alá rakja le petéit csomókba rendezve. Egy csomóban kb. 150 pete található. Az utódok 4-6 hét után fejlődnek ki. Számoljuk csak ki, hogy egy szezonban hány utóddal gyarapítja a nemkívánatos kolóniát egyetlen csiga!

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2019/06/01/mit-tegyunk-hogy-ne-daralja-le-a-meztelen-csiga-a-kertunket

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Written by Temesvári Márta

2022-08-31

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This