Szombaton este a Geoinformatikai Intézet Pirosalma utcai épületéből indultak a végzős hallgatók fáklyákkal és lámpásokkal Székesfehérvár Belvárosába, a fáklyát tartó balekok, kohlenbrennerek sorfala között. A menet elején vitték Magyarország és az intézmény zászlaját, amit a szalamander és a májusfa követett. A végzősök után a volt hallgatók, veteranissimusok, a tanári kar és a vendégek csoportja vonult.

“Valete!”, azaz “Éljetek boldogul! – a selmeci diákhagyományok szerint valétálással vettek idén is búcsút az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinfarmatika szakának végzős hallgatói iskolájuktól és a Székesfehérvártól.

Székesfehérvár nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester búcsúztatta a valétálókat. Mint mondta, a legfontosabb, hogy újra itt lehetünk és újra a selmeci hagyományoknak megfelelően búcsúzhatnak el a diákok, ami már hozzánőtt a városhoz. Köszönetet mondott a fiataloknak, hogy tartják a valétálás hagyományát, és hogy tanulmányaik alatt a város fiatalos életét is színesítették. „Kívánom azt, hogy ez a közösség, mely együtt van, később is sokszor találkozzon majd, és ha lehet, tegyék ezt majd Fehérváron!”

A valétálók nevében Tatár Erzsébet (démonka) köszönt el a várostól, kiemelve, hogy a GEO-ban az egyetemi évek után is fennmaradó, erős közösséggé kovácsolódtak. „Szétválnak ugyan újtjaink, de a selmeci hagyományok összekötnek bennünket, és midig vissza fogunk járni.”

Nagyon köszönöm, hogy veteranissimusként meghívtak – mondta Engler Péter (Totya) tanár. Felhívta a figyelmet arra, hogy hatvan éve alapították a GEO elődjét, ami ötven évvel ezelőtt csatlakozott a Soproni Egyetemhez fehérvári telephellyel, és ugyancsak ötvenedik évforduló lenne a mai valétálás, ami sajnos a pandémia miatt most csak az 50-2. sajnos, de a lényeg, hogy van. Arról is beszélt, hogy a selmeci hagyományokkal nem csak a diákéletet színesítették, hanem Fehérvár életét is.

A valétálók a beszédeket és a búcsút követően körbeálltak, és a körbejáró évfolyamkorsóból minden valétáns ivott egyet, majd miután kiürült, a valétaelnök a kövön összetörte, amiből mindenki hazavitt egy-egy darabot. Ezután a végzősöket az alsóbb évesek jelképesen kirúgták a városból. Végül valétabál zárta le a programot, ahol a közös vacsora után éjfélkor vették le szalagjukat a valétánsok, és ekkor adta át tisztségét a valétaelnök is utódjának. Ettől kezdve már az új Valéta Bizottság kezdi meg – hivatalosan is – működését.

Selmecen a valétálás első lépése a szalagavatás volt, amikor is az utolsó tanítási napon a végzősök magukra vették a valétaszalagot. Ez régen kétféle volt: egy nagy, amelyet a jobb vállon vetettek át, és amelyre rá volt hímezve az, hogy „Ballag már a vén diák…” , illetve volt egy kisebb, egy karszalag, melyre az évfolyam kezdete és vége volt ráhímezve. Az Akadémia Sopronba költözése után már csak a karszalag maradt meg. A nagy, vállon átvethető szalagot csak a valétaelnök viseli, amire az előző valétaelnökök neveit ráhímezték. A szalagot a végső búcsúig, a valétamenetig viselték, mely akkoriban az államvizsga után volt. A valétamenetben régen Selmecen csak a végzős diákok vonultak, egymással összekarolva és dalolva mentek az akadémiától a város egyik kapujához, ahová a balekjaik kísérték el őket, majd a balekok városkapun kiporolták firmáikat, mondván, hogy most már ők az urak Selmecen. Ezután a valétálók a városi vigadóba mentek, ahol a valétabál, a végzősök búcsúbálja zárta az ünnepséget.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)