Hiába az új 20 ezres csarnok, a telt házas szurkolás a hazai Európa-bajnokságon, a magyar férfi kézilabda-válogatott nem tudott élni a páratlan lehetőséggel, Izlandtól 31-30-ra kikapott, így 2 ponttal zárta a csoportkört, s el is búcsúzott a további küzdelmektől. Mi volt a baj? Van több is: elsősorban a rengeteg hiba, a remegő kéz, eladott labdák, kulcsmomentumokban mellé, főlé és a kapusba dobott ziccerek, a gyenge védekezés (minden meccsen megkaptuk a kritikus 30 gólt, kétszer többet is), amiben döntő volt a kapusaink visszafogott védési hatékonysága. Konkrétan Mikler alig fogott valamit, Székely pedig hozott néhány bravúrt, de ő sem tudott annyit védeni, ami hozzájárult volna legalább ahhoz, hogy a 30-31 gólok helyett csak 28-29-et kapjunk. Merthogy éppen ennyi hiányzott számszakilag a továbbjutáshoz. Egyébként ennél sokkal több.
Az említettek mellett leginkább azzal volt a probléma, hogy a két gyorslábú csapattal – főleg Hollandiával – egyszerűen képtelen volt lépést tartani. Ha gólt dobtunk, nem ment a gyors visszarendeződés, középkezdéssel együtt lerohantak minket, egy az egyben nagyon megverték a mieinket, de felállt védelmünkkel szemben is hatékonyak voltak, fürgeségükkel szétzilálták hátsó alakzatunkat.
Ki kell mondani, le kell írni: hiába fáj a két szoros vereség, megérdemeltük. Meg, mert sem a hollandok, sem az izlandiak nem rendelkeznek világverő, rettegett válogatottal, simán verhetőek lettek volna, ha… De a HA nem játszik a sportban, tudjuk jól. Most sem játszott, a „matek” pedig könyörtelenül megmutatta, hogy mi a helyzet. Két verhető válogatottól szűken, de kikaptunk, a harmadikat pedig egy utolsó másodpercekben szerzett góllal tudtunk csak legyőzni.
Nyilván lesz ez még sokkal jobb is, de ehhez fejben és taktikailag is fel kell nőni a feladathoz, s meg kell tanulni az egyre sokasodó, gyors kézilabdát játszó, sokat futó csapatok ellen eredményesnek lenni.
(Fotó: EHF.com)
0 hozzászólás