Szeptember után októberben is 1-0-ra kikapott világbajnoki selejtezőn Albániától a magyar labdarúgó-válogatott, így mindenféle kockázat nélkül ki lehet jelenteni: 35 év után sem fog kijutni vb-re nemzeti együttesünk, hiszen csoportjában csak a 4. helyen áll, s már a csoda is kevés volna, hogy a másodikig előrelépjen. A tavalyi Nemzetek Ligája meccseken és a nyári Eb-n kiválóan teljesítő magyar csapat teljesen összezuhant néhány hónap alatt.

Az angoloktól elszenvedett 0-4 után az albániai 0-1 és az Andorra elleni kínkeserves hazai 2-1 is jelezte: valami nagyon nem működik, ami nemrég még működött. Hogy mi az? Minden! Az NL-sorozatban, de főleg az Eb-n egy feltüzelt állapotban, határtalanul lelkesen és hatalmas odaadással küzdő, időnként jól is focizó magyar válogatottnak tapsolhattunk, míg most – és mind a négy eddigi őszi mérkőzésen – egy szárnyaszegett, tompa, körülményesen és elképzelés nélkül focizgató, formán kívüli játékosokból álló, a második félidőben – kiváltképp a hajrában – rendre összeomló társaságot láttunk a gyepen.

De ennek is oka van. Elsősorban az, hogy az NL-lel és az Eb-vel ellentétben már mindenki komolyan veszi a magyar válogatottat, senki sem becsül le minket, odateszi magát ellenünk minden vetélytársunk. A korábbi időszakban működő taktika sem működik, mert ezt is kiismerték az ellenfelek és Marco Rossi szövetségi kapitány nem tudott váltani, újat húzni, nem volt képes új impulzust adni a láthatóan leült társaságnak.

Rossi semmilyen húzása, elképzelése nem vált be, sőt, inkább rosszul sült el. Most pl. sokan szinte bekövetelték a válogatottba az amerikai bajnokságban jól termelő támadót, Sallói Dánielt, ennek hatására Rossi a kezdőbe is jelölte, de Sallói nemhogy gólt nem tudott szerezni, egyetlen helyzetét is könnyen elpackázta. Ezen a helyzeten kívül akad egy némileg szerencsés, kapufáról kipattanó ziccerünk egy szabadrúgást követő beívelés következményeképp, valamint még egy helyzetnek mondható próbálkozásunk. Az egész meccsen mindösszesen HÁROM igazán gólveszélyes megmozdulás, ALBÁNIA ELLEN, HAZAI KÖZÖNSÉG ELŐTT!!!

Rossi cseréi sem sikerültek, egyik összecsapáson sem. Ma pl nehéz volt értelmezni azt, hogy 0-1-nél az utolsó 10 percre a védő Lang Ádámot cserélte be a legalább aktív és sokat futó Nego helyett. Ennél bármi jobb lett volna. Ha marad Nego a jobb oldalon, vagy ha behozza Nikolicsot, aki rutinos, gólt is tud rúgni, s lelkesedése pozitív hatással lehetett volna megroggyant alakulatunkra. Á, dehogy! Érkezett inkább a nehézkes mozgású, támadásban szinte használhatatlan Lang, akinek persze momentuma sem akadt.

De nem csak neki, A már-már Puskáshoz hasonlított (sicc!) Szoboszlai és az ugyancsak Bundesligában edződő Sallai egyaránt formán kívül focizott ma (is), mint ahogy az Eb-re „felfedezett” Schäfer is csak ott volt a pályán, különösebb haszon nélkül. Ha sokan nem értették korábban, hogy az Eb-n két meccsen is átlagon felülit nyújtó középpályást miért nem vitte el a kontinenstorna után egy nevesebb csapat – mint ahogy más magyar játékost sem -, akkor most már alighanem értik. Éppen úgy, ahogy bebizonyosodott: Rossi sem csodaedző…

Nagyon úgy fest, hogy a szövetségi kapitány nem elfelejtette a győztes taktikát, hanem igazából soha nem is rendelkezett azzal. Az ellenfelek kiismerték a focinkat, a nem túl bonyolult taktikai repertoárunkat. amire az olasz szakember nem tudott reagálni. Minden csapat teljes odaadással küzd ellenünk, s fejben, hozzáállásban ég és föld a különbség az Eb-válogatottunk és a mostani csapatunk között. Mert már ez sem működik, már az alap, a mindenáron való győzni akarás és ehhez igazodó lelkesedés sem jellemző erre a csapatra.

Most jön hétvégén az angolok elleni idegenbeli csata, amely semmi jóval nem kecsegtet minket, aligha éppen a Wembley-ben indulunk kifelé a gödörből. Persze, ne temessük csapatunkat, mert ennél azért jóval többet tudnak a mi srácaink. a foci pedig sok örömöt és bosszúságot is képes adni, Most utóbbiból kapjuk a dózist, igen komoly mennyiségben. Egyébként pedig akárhogy is lesz, ez a mi focink, ha jó éppen, ha rossz.