A MÁV Előre Foxconn női és férfi röplabdacsapata egyaránt hasznos mérkőzéssel folytatta felkészülését az október közepén rajtoló Extraliga szezonra. A fehérvári hölgyek a bajnok Vasas Óbudát6ól elszenvedett 4-0-ás vereség után a korábbi bronzérmes, ám az elmúlt években a mezőny hátsó felében végző Szent Benedek RA ellen nyertek 3-1-re, a férfiak pedig Muraszombaton a szlovén Panvita Pomgradtól kaptak ki szintén 3-1-re.
A Loki női alakulata az első szettet elveszítette, de összekapta magát és a következő hármat már már magabiztosan behúzta. Kaszap Tamás együttese alakulgat, de ha komolyan gondolja azt, hogy előre lép az 5. helyről és a dobogóért csatázik majd a bajnokságban, akkor ennél határozottabb, koncentráltabb játék kell. A férfiak a közép-európai régiót tekintve élcsapattal találkozott, s bár jól helyt állt a 3-1-es vereséggel, de esetükben is át kell gondolni a célokat, vagy az eddigi edzőmeccseken mutatottnál sokkal magasabb szintű játék szükséges, mert a Pénzügyőr és a Graz elleni 2-2, valamint ez a szlovéniai 1-3 nem arra utal, hogy ez a gárda alkalmas lesz a bajnoki cím és a Magyar Kupa elsőség visszahódítására.
Ebben a fázisban persze még nehéz pontos képet látni a csapatokról, de a férfiak mindhárom esetben jó erőt képviselő, ám verhető ellenféllel csaptak össze, s egyiküket sem tudta legyőzni, ez pedig nem jó ómen az Extraliga rajt előtt három héttel. A nőknek már csak két hetük van a startig, s esetükben sem tűnik úgy, hogy éppen az előttünk álló szezonban érnek fel a dobogóra. A magyar és a légiós igazolásokra sem lehet azt mondani, hogy a riválisokénál jobb lenne, azaz volna mire alapozni az optimizmust.
Az Extraliga rajtján a MÁV Előre Foxconn női alakulata október 10-én, idegenben az UTE vendége lesz, a férfia október 18-án, vasárnap 18.00 órakor a TFSE ellen hazai közönség előtt startolnak.
(Fotó: MÁV Előre SC)











0 hozzászólás