Bár a MOL Fehérvár FC jócskán az elvárások alatt szerepel az NB I-ben idén, s a napnál is világosabb, hogy alapos változásokra lenne szükség a szakmai vezetés és a klubmenedzsment tekintetében, nem elég néhány játékossal frissíteni a keretet, az elöljárók nem térnek le a maguk által megszabott – de láthatóan téves – útról. Az elmúlt négy találkozóján nyeretlen a csapat, közte három vereséggel, ezt a korábbi években egyetlen szakvezető sem élte túl (igaz, idáig egyik sem jutott el Casoni óta). Most Márton Gábor dolgozhat tovább, mint ahogy az őt szerződtető Kovács Zoltán sportigazgató is, akinek egyértelműen hibás döntéseinek sokasága okán komoly szerepe van a mélyrepülésben. Most ismét a régi trükkel próbálja oltani a tüzet: gyorsan szerződtetett egy légióst a középpályára, legyen mivel foglalkozniuk a szurkolóknak a valós problémák helyett…

Alapvetően kell is a keret frissítése, de nem így, egy-egy játékos szerződtetésével, hanem koncepciózusan kicserélve újabb erőkre azokat a spílereket, akik vagy nem Vidi szintűek (vannak néhányan), vagy fásultak, visszaesett a produkciójuk, s nem húzzák már úgy a szekeret, ahogy korábban. Egyelőre az egykori újpesti kedvenc és a felsőbb vezetők nem lépik meg azt, amit kellene, amit éppen a legnagyobb rivális Ferencváros is meglépett, annak érdekében pár éve, amikor Rebrovot szerződtette a kispadra. Az ukrán rendet tett a fejekben, s kegyetlenül kipakolt mindenkit a keretből, aki nem állt be a sorba, nem szántotta fel a pályát az edzéseket és a meccseken. Ezzel a rendteremtéssel egyszeriben a mezőny élére ugrott a zöld-fehér alakulat, miközben a Vidi egy helyben toporog.

No,de nézzük a legfrissebb igazolást: Samy Bouard belga utánpótlás válogatott, Anderlecht nevelés, legutóbb a hollandiai ADO Den Haag-nál, Horváth Gábor korábbi csapatánál játszott. Technikás, a gólszerzéssel sem hadilábon álló spíler hírében áll, aki komoly erősítés lehet a piros-kékeknél, ám egyedül, mint „friss hús”, kevés lesz az állóvíz felkavarásához. Teljes mértékben érthetetlen és indokolatlan, hogy rajta és Ifj. Dárdai Pálon kívül nem volt érdemi igazolása a csapatnak (a tartalék kapusnak szerződtetett román fiút és a néha bevetett ifjoncokat nehéz lenne ide venni), mert az egyébként kiváló képességű, ám szemmel láthatólag fásult játékosoknak ennél komolyabb konkurencia és motiváció kell ahhoz, hogy valós tudásuknak megfelelően teljesítsenek és úgy csipkedjék magukat a pályán, ahogyan az elvárható lenne. Nem évente háromszor, minden meccsen. Merthogy ez az alap!

Ahogy az egykori edzőink mondták (igazuk is volt!): nem kell, hogy a fejeden egyensúlyozva vidd be a labdát a kapuba, vagy előtte kicselezve az ellenfél védelmét, csak legyen sáros a mezed 10 perc után, csússz-mássz 90 percen keresztül – vagy amíg ott vagy – a pályán alázattal, küzdj a csapatodért és önmagadért! Nos, ez az a szegmens ami a mai Vidi játékosokból – tisztelet a kevés kivételnek – hiányzik. A séró hibátlan belövése, az önmarketing, a külsőségek manapság a legtöbb játékosnál fontosabbak, mint az alázat, a klubszeretet és – ez aztán az igazán nagy baj – maga a játék szeretete. Nem mindenki ilyen, hangsúlyozandó! De sajnos már a többség efelé tendál. Ami egyébként nem volna alapvető baj, hiszen ott van példának okáért Cristiano Ronaldo, aki öntelt is, hiú is, „séró-báró” is, de minden negatívuma ellenére rengeteget dolgozik az edzéseken és a meccseken, s szereti is a focit.

Egy biztos: nem CR7 szintű focistákkal kell a Vidinek a bajnoki címért reálisan versenybe szállnia, hanem jó szellemű, a csapatért minden mérkőzésen küzdeni, csúszni-mászni hajlandó futballistákkal, olyanokkal, akik ma nem sokan vannak a sóstói öltözőben. Persze mindennek az alapja a rátermett vezető, aki a saját hibáit is belátva képes jó döntéseket hozni, alkalmas vezetőedzőt és szakmai stábot, s velük kompatibilis játékosokat szerződtetni.