A Videotonnal UEFA-kupa-döntőbe jutott, kétszer volt bajnoki bronzérmes, a Honvéddal pedig kétszer bajnoki címet szerzett a 80-as évek klasszis magyar kapusa, Disztl Péter, aki nemzeti csapatunk kapuját védte éppen 40 évvel ezelőtt azon a mexikói világbajnokságon, ami máig az utolsó vb-szereplése a magyar válogatottnak. Ő állt a háló előtt 1986. június 9-én a franciák elleni találkozón is, amelyet azóta sem követett újabb. Az egykori remek hálóőr a mostani tornán – mint mindig – Németországért szorított, ám kedvencei éppen ma éjjel búcsúztak a legjobb 32 között.

– Gondolom, nem tévedek nagyot, ha azt feltételezem, hogy rendkívül csalódott vagy az éjjeli mérkőzés óta.

– Nem, sajnos Németország elköszönt a vb-től. Pedig reményt keltő volt a kezdet, az első meccsen Curacao kiütése után mindenki már – kicsit korán – az ötödik csillagról beszélt, ám egy darabig még marad négy vb-cím és négy csillag a fehér mezen… Az elvárások talán agyonnyomták őket, ahogy minket is anno a mexikói világbajnokságon.

– Erre még visszatérünk, de maradjunk kicsit a németek Paraguay elleni búcsújánál: kapusként van véleményed arról, hogy az a bizonyos visszavont gól, amit Paraguay portásának az akadályozásáért, lökéséért vont vissza a VAR jelzésére a játékvezető a hosszabbításban, valóban szabálytalan volt, vagy Waldemar Anton nem akadályozta olyan mértékben Orlando Gillt, hogy ne háríthatott volna, ha tud.

– Korábbi kapusként természetesen a kapusokat védem, ezért, valamint a szabály ismeretében azt mondom, hogy Dzsalal Dzsajed játékvezető nem döntött rosszul ennél az esetnél, bár sokadik visszanézésre már bizonytalan vagyok egy kicsit. Nem perdöntő ebben az esetben, de megjegyzem; engem is sokszor támadtak, akadályoztak aktív koromban túl vehemensen, s gyakran szabálytalanul, ennél súlyosabb mértékben is, de nem fújták le. Hangsúlyozom, nem lehet kijelenteni, hogy a játékvezető hibázott, visszafújható volt a gól. A németek nem emiatt bukták el a továbbjutást, ez csak egy szerencsétlen szituáció volt, amit akár a javukra is ítélhetett volna a bíró. Nem tudták a németek döntésre vinni a mérkőzés sorsát 120 perc alatt sem, pedig voltak helyzeteik, de ezek nem mentek be. Sajnálom őket, nagyon szurkoltam nekik.

– Most, hogy nincsenek már a kedvencek, akad olyan csapat, amelynek a sikeréért szorítasz?

– Nem olyan lelkesen, mint a német válogatottnak, de immár Belgium a favoritom. Ebben az országban profiskodott éveken át igen eredményesen az öcsém (Disztl László), ezért is voltak mindig szimpatikusak nekem. Most már nekik drukkolok, s remélem több szerencsém lesz velük, mint Havertzékkel volt. Nehezen lendültek játékba, de legutóbb már jól fociztak, továbbra is komoly klasszisokkal rendelkeznek, ott van Courtois, De Bruyne, Lukaku és még jónéhányan, akik ugyan már jórészt bőven 30 felettiek, de futballozni még mindig nagyon tudnak. Remélem, sokáig jutnak ezen a tornán.

– Itt térjünk vissza egy kicsit a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki szereplésére. Milyen emlékeid vannak a ’86-os tornáról és mennyire erősíti ezeket az emlékeket a mostani vb?

– Jelentősen erősíti, hiszen Mexikó is társrendező, beugranak ennek kapcsán természetesen emlékek a mi meccseinkről, a kint töltött hetekről, s lehet, hogy nem jutottunk tovább, de büszke vagyok arra, hogy ott lehettem, tagja annak a kiváló magyar válogatottnak, amely a vb előtti 3 évben végigverte a fél világot, nem véletlenül tartották titkos esélyesnek. Sajnos nem jött össze, de abban őszintén reménykedem, hogy még az én életemben lesz olyan magyar válogatott, amelyik ott lesz egy világbajnokságon és azon meccset is nyer, ahogy mi is. Én, és az akkori társaim igazán tudjuk, milyen egy vb-n a nemzetet képviselni. Akinek ez megadatott, már nem nem futballozott hiába.

(Fotó: FIFA, Mátay Balázs, MTI)