Az Alba Fehérvár csapatában folytatja pályafutását Meleg Gergő. Az NKA Universitas Pécs 26 éves, kiváló centere évek óta stabil pontja, erőssége volt az egyetemi gárdának, s a magyar válogatottban is állandó helyet vívott ki magának. A mögöttünk hagyott évadban az NB I/A-ban 14,5 pontot, 7 lepattanót és 1,6 gólpasszt jegyzett meccsenként, a nemzeti csapatban pedig az eddigi négy világbajnoki selejtezőn mérkőzésenként 12,3 percet töltött a parketten, és 4,5 pont, valamint 2,8 lepattanó fűződött a nevéhez.
A 206 centiméterre nőtt erőcsatár Kecskeméten kezdett el kosarazni majd Szegeden játszott, miközben az utánpótlás-válogatottakban is meghatározó szereplővé vált. Nem véletlenül igazolt 16 évesen a spanyolországi Las Palmasra, a Canarias együtteséhez, ahonnan két év után tért vissza az akkor élvonalbeli TF (Tehetséges Fiatalok) csapatához. Itt mutatkozott be az élvonalban. 2019-ben szerződött a PVSK csapatához, s azóta Pécsen játszott, csak klubot váltott és igazolt át az NKA-hoz 2022-ben.
Meleg Gergő a következő szezonban biztosan az Albában pattogtat majd, s már most kijelenthető, hogy Vojvodával, Pongóval és Filipoviccsal az egyik legerősebb magyar magot alkotják majd a mezőnyben.
Hamarosan a keret egyéb változásairól, újabb igazolásokról is hírt ad majd a fehérvári klub.
(Fotó: Németh József)











0 hozzászólás