Fiatalként autóversenyeken ért el szép sikereket, de a focit is kedvelte, később nem véletlenül lett a Videoton labdarúgó csapatának elnöke Szuna József, aki Fehérváron elsők között nyitott használt autó, majd elsőként Opel márkakereskedést a rendszerváltást követően. Ő az FMC retro sportos sorozatának e heti főszereplője.

– Amennyiben Fehérváron bárki meghallja a Szuna nevet, akkor rögtön két dologra gondol: autókereskedés és foci. Elsődlegesen ez utóbbi adja ennek a beszélgetésnek az apropóját. Ezúttal is menjünk vissza a kezdetekhez. A fiatal Szuna Józsi miként került először kapcsolatba a sporttal, és melyik sportággal?

– A labdarúgással. Az öcsém az játszott az ifiben, volt korosztályos válogatott is. Ennek okán, de később is minden héten focimeccsen voltunk. Így ismertem meg a vezetőket, és közelebb kerültem a szakmához. Nem azt mondom, hogy az edzői képességem lett, de azért nem voltam teljesen külsős. Úgyhogy mikor oda kerültem a fociba vezetőként, akkor már olyan 5-6 éve a Brávácz Ottó  mellett voltam, így „ismertem a dörgést” nagyjából. Nem kellett nulláról kezdenem, de nagyon nehéz volt, mert mindenki tudja, hogy amikor én átvettem az elnöki posztot, akkor utolsók voltunk és az egyik biztos kiesőnek kiáltottak ki bennünket.

– Mielőtt még ebbe mélyebben belemennénk. még maradjunk egy kicsit a gyerekkornál, a kezdeteknél. Úgy tudom, volt más sporthoz is közöd, nem csak a focihoz.

– Igen. Nekem volt egy másik sportom, az autósport. Ügyességi bajnok voltam háromszor is országos szinten, először 18 éves koromban, aztán 19 és 22 évesen, és akkor ott abbahagytam, mert azt szokták mondani, hogy ott kell abbahagyni, a csúcson. Egyébként megnyertem kétszer az országos Lada versenyt. Itt Fehérváron, akik régiek, idézőjelben, azok azért tudják, hogy az Országalmánál óriási nézősereg volt, akkoriban nagy divatok voltak ezek az autóversenyek, de sok minden volt újdonság. Autóval már sokan rendelkeztek, de közel sem annyian, mint manapság. Edzésre is jártunk például. Volt a Skálának egy csapata, országos szinten mentünk versenyekre. Szóval az autósport is egy erős hobbim volt, nem csak a foci. Fociban alapvetően néző voltam, ebben meg tevékenyen részt is vettem.

– Mikor és hogyan kerültél aztán hivatalosan a Videoton kötelékeibe, mint elnök? Ki kért fel, mi volt ennek a háttere?

– Hirtelen jött az egész, senki nem számított arra, hogy a Brávácz úr lemond. Akkor Parmalat FC volt a csapat neve és a Parmalat volt a főszponzor. A cég magyar igazgatóját, dr. Bartha Istvánt jól ismertem, hiszen majdnem szemben volt a két cég, az én cégem és az övé, jó volt a kapcsolatunk. Először ő keresett meg, hogy vállaljam el az elnöki posztot, de később a polgármester is megkeresett, hogy vállalom-e.

Egy darabig gondolkodtam a felkéréseken, főleg azért, mert szinte reménytelen helyzetben volt a csapat, kiesésre állt, illetve problémás helyzetet teremtett az a 110 millió forintos mínusz, amivel akkor a klub rendelkezett. Nagyságrendileg, hogy érzékelje mindenki, akkoiban 120 millió volt az egész éves költségvetés… 

Nagyjából ekkora költségvetési hiánnyal küzdöttünk. Én persze tudom, hogy éppen ez jelentette a fő okot, hogy engem kértek fel, mert tudták, hogy az üzleti életből jövök, s úgy gondolták, hogy majd találok erre a helyzetre valami megoldást. Hát, szerencsére ez az utolsó pillanatokban sikerült. Biztosan emlékeznek rá még sokan, hogy akkor létrejött egy Fehérvár FC ősi alakulással és bejegyzéssel, a csapat játékjoga átkerült oda, utána Fehérvár FC néven futottunk egy darabig. A későbbiekben a Videoton cég is visszajött, de aztán visszalépett. Nemcsak névadónak lépett vissza, de a költségvetésnek durván a harmadát, 30 százalékát állta a cég, ami mellett volt még a Parmalat támogatása, de a többit úgy kellett „összekolbászolni” különböző cégektől. Ennek ellenére viszonylag stabilan tudtuk üzemeltetni a klubot. Hozzáteszem, hogy

amit én csináltam, az akkori törvényeknek megfelelt, azt más kérdés, hogy aztán az országgyűlés gyorsan megváltoztatta, amikor látták, hogy mi van. Mert akkor már próbálta több klub is ugyanezt megcsinálni, és észbe kaptak, eltörölték ezt a lehetőséget. 

Most már ilyen vagy hasonló lehetőség nincs.

– Brávácz Ottótól 110 milliós mínusszal vetted át a klubot. Ez annak a hozadéka volt elsősorban, hogy a gyári támogatás pár évvel korábban megszűnt, s bár jött a Waltham, aztán a Parmalat, nem állt stabil lábakon a támogatás. Szóval hol, miből keletkezett ez a borzasztóan nagy hiány?

–  Köztudott, hogy amikor megvették a Videoton gyárat a befektetők, akkor nem dúskáltak a pénzben és kiszálltak. Az nagy seb volt a klubon, hiszen előtte, mikor jól ment a Videotonnak, akkor simán állta a költségeket. Aztán volt egy jó pár év, amikor nem találta az új szponzor a helyét, mert nem is volt nagyon a városban. Ez az egy, a Parmalat, akit összehoztunk, ebben is én segítettem annak idején, hogy realizálódjon. Nálam volt egy fogadás, ezen hoztam össze a feleket, hogy próbáljanak valamiben megegyezni, ami hála Istennek sikerült, ez pedig valamit már segített, de a visszamenőleges pénzt, a korábbról görgetett adósságot nem oldotta meg. Az életben maradáshoz jó volt, de utána még kellett más megoldás.

–  Tehát akkor nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy felettébb küzdelmes évek voltak az elnökséged alattiak.

– Hát, nagyon! Sőt mi több, naponta sokkal többet voltam a klubnál mint a másik munkahelyemen. Hozzáteszem, hogy teljesen ingyen. Én nem kaptam az elnökségért fizetést, költségtérítést sem, sőt!  Én adtam pénzt inkább, sok millió forintot. Úgyhogy valóban igen küzdelmes időszak volt, de megoldottuk a legnagyobb problémákat. Az emberek nem mindig hálásak, de azért ezt sokan értékelték pozitívan. Persze akadtak bőven kritikus hangok is. Erre egy jó példa, hogy

amikor nagy nehezen eljutottunk a Diósgyőr elleni osztályzóig, egy csomó ellendrukker volt. Azt kívánták, hogy essen ki a csapat, én meg bukjak bele. Szerencsére nem estünk ki, megharcoltunk érte. 

Aztán a Parmalat, illetve a fő csapata, az AC Parma adott egy szakembert, Francesco Grillót, aki nagyon értett hozza, profi volt, engem ebben a félévben nagyon sok kiváló tanáccsal segített. Emellett elintézte, megszervezte, hogy elmehessünk Olaszországba edzőtáborozni, ahol különböző komoly csapatokkal játszottunk,pl. az Udinésével és az AC Parmával, szóval szakmailag is komoly hozadéka volt az ő segítségének. Ott kijött, hogy milyen egy olasz edző meg egy magyar.

Csak egy példa, ami miatt sokszor „égtem”: közös vacsora volt az olaszokkal, ahol a mi játékosaink sört kértek, miközben az olaszoknál buborékos víz sem volt, csak sima víz, nem engedtek nekik mást, alkoholt főleg nem ihattak. Ráadásul ők szépen föl voltak öltönybe öltözve, itt az se volt divat… Ebből tanulva, amikor hazajöttünk, mindenkinek csináltattunk öltönyt, hogy egységesen jelenjenek meg a nyilvánosság előtt vagy a fogadásokon, vacsorákon. Hozzáteszem: a vezetőségnek is ehhez szükséges volt igazodnia, nekik is öltönyben kellett megjelenni, 

mert úgy gondoltam, ha komoly klub akarunk lenni, ezekre adni kell.

– Osztályozók ide vagy oda, az a Vidi (Parmalat FC) egy nagyon jó összetételű társaság volt, sok fiatallal. Például Pető Tamás, a Vidi mostani vezetőedzője is fiatalként akkor került először Fehérvárra, a te elnökséged alatt, miként mások szintén.

–  Tamást Győrből hoztuk ide, mint sokan másokat, innen-onnan, de a legértékesebb dolog az volt, hogy én előírtam azt, hogy minimum négy saját nevelésű fiatal játékosnak a keretben kell lenni. 24 fős volt akkor a keret, az edző szabad kezet kapott a csapatnál, azt tett a csapatba, akit akart, de a négy fiatalhoz ragaszkodtam, ennek eredményeként került a „nagyokhoz” például a Simek Peti, a Szalai Tomi, a Nagy Lajos, sok fiatal játékos, és lett belőlük jó futballista.

– Előrelátó voltál, mert most szinte ráerőszakolja a klubokra az MLSZ, hogy mennyi fiatalt kell szerepeltetni.

– Igen, pár évvel megelőztem őket az biztos. Azóta is a Simekkel pl. sokat találkozom, nagyon jó emlékei vannak neki ebből az időszakból. Ő és a többiek sem felejtették el, hogy hogy kerültek oda. Simeket egyébként eljuttattam Olaszországba próbajátékra. Meg is voltak vele elégedve, de még nem állt azon a szinten, hogy jó legyen az olasz élvonalban. Később azért szépen kifutotta magát mert válogatott játékos lett, kicsit belekóstolhatott a légiós életbe is, most pedig szakértő a tv-ben. Örülök neki, amikor látom.

– Összességében véve, ha mérlegre teszed a Vidi elnöki időszakot, akkor mit mondasz: többet adott ez neked mint amit elvett? Hiszen ingyen csináltad a saját időd, családod és vállalkozásod kárára. 

– Szerencsére az autókereskedésnél jó volt a csapat. Megtehettem azt, hogy a klubnál töltsek több időt, ráadásul jól ment a piac is. A 90-es években nagyon jól futott az értékesítés, akadt olyan évünk, amikor csak Opelből eladtunk 1000 db-ot itt, helyben! Csak úgy összehasonlításképpen, tavaly az egész országban adtak el 1000 Opelt…

– Akkor ezek szerint nem bántad meg ezt az elnökségesdit?

– Nem. Külön rovat volt az életemben, ugyanakkor nem is sírom vissza. Inkább úgy fogalmaznék, hogy

jól éreztem magam, de a legvége az már nem volt annyira  pozitív, mert belenyúlt a politika, ami soha nem jó. Országos szinten nyúltak bele. Személyesen Horn Gyula kért rá, hogy mondjak le. Az volt a fő bűnöm, hogy bent voltam a Ligában mint szóvívő, és az egyik egyeztetésen – amikor a Kovács Attila volt az MLSZ elnöke, aki mindig ellentétben volt a kormánnyal – én azt találtam mondani, hogy mivel májusban lesz az országgyűlési választás, majd csináljunk utána két hónappal elnökválasztást, és ha lehet, akkor ne a „széllel szembe fújjon” az elnökjelölt. Egyet is értettek velem a klubvezetők. Igen ám, de volt két államtitkár, aki beszámolt az akkori miniszterelnöknek, Horn Gyulának a történtekről, csakhogy nem azt mondták, ami valójában elhangzott, hanem azt, hogy a Szuna várja a Fideszt, azért nem akar korábban elnökválasztást.

Szó sem volt semmilyen várakozásról, csak arról, hogy amelyik párt vagy oldal nyeri a választásokat, azzal törekedjünk összhangra. De személyesen az itteni országgyűlési képviselőt fölrendelték Budapestre, ő jelezte is nekem, hogy menni kell a Horn Gyulához, de éppen nálam volt a szervizben javításon az autója. Én erre odaadtam neki a sajátomat, ha menni kell, hát tudjon mivel. Jön aztán vissza emberünk lehajtott fejjel, hogy baj van! Kiadta neki a miniszterelnök, hogy velem beszélje meg, hogy távozzak. Úgyhogy ez egy kicsit rosszájíz volt nekem. Még azt is kitalálták, hogy mivel magas a vérnyomásom, betegségre hivatkozva távozzak. Amikor volt az utolsó elnökségi, én megmondtam a jelenlévőknek, hogy ha én elmegyek innen,  ki fogunk esni. És sajnos igazam is lett. Rá fél évre kiesett a csapat Verebessel. Más kérdés, hogy utána rögtön könnyedén vissza is jutott.

A szurkolókról még annyit, hogy nagyon sokukkal a mai napig jóban vagyok, köszönnek nekem, normális emberek. De azért a tüntetést mindig meg tudták szervezni ellenem. Jellemző, hogy az RTL klub akkor jött Magyarországra, és nem volt nekik még külső riportjuk. Ausztriából hozták éppen a buszukat, amikor odaszóltak a buszon tartózkodó stábnak, hogy jöjjenek el Fehérvárra, így én lettem az RTL első külsős riportalanya. Ezzel nem is volt probléma, csak éppen körülbelül 100 ember tüntetett mögöttem a kerítésnél.

Na, az egy kicsit zavaró volt.

– A mai Vidivel kapcsolatban mennyire vagy képben, mennyire figyeled őket, és mi a véleményed arról, hogy most megint, jó néhány évvel – éppen 26 esztendővel – a legutóbbi kiesés után a másodosztályban szenved a csapat?

–  Le kell szögezni, hogy ebben a pillanatban, amikor beszélgetünk, nincs még új tulajdonos. Tudomásul kell venni, hogy amíg nem lesz olyan, aki fel tudja vállalni azt a költségvetést, ami az első osztályhoz kell, addig jó helyen vagyunk az NB II-ben. Az persze más kérdés, hogy remélem, a következő idényben már lesz olyan tulajdonost, aki meg tudja oldani a feladatot.

– Ott vagy a meccseken egyébként?

–  Nem! Nagyon ritkán vagyok ott. Megmondom azt is, hogy miért: az előző tulajdonos látványosan utálta a fehérvári vezetőket, és akkor nagyon finoman fogalmaztam. Résztulajdonos is voltam, amikor már ő lett a befektető, behívtak, hogy ajánljam fel a részem. Azt mondtam, hogy jó, ha  van anyagi értéke akkor beszéljünk róla. Mondták, hogy ja, nem erre gondoltak. Adjam vissza, és jobban járok. Gondolkodtam rajta, s rájöttem, hogy inkább visszaadom. Nem volt ez egy szép dolog. Főleg azért, mert előtte is a Garancsival volt már ilyen tárgyalásunk. Felügyelő bizottsági tagként is tevékenykedtem a klubnál. 12 milliós tartozásuk volt felém, amikor a Garancsi úr átvette a klubot. Rá egy fél évre

felhívott, hogy „figyelj, van itt három millió forint.” Mondom, oké, köszönöm és mikor jön a többi? Erre ő: milyen többi? Nem alkudni hívtalak. Vagy viszed vagy nem.

Aki ismeri őt, tudja, hogy neki ez a stílusa. Örültem, hogy végül hattal el tudtam jönni a 12 helyett. Megfogadtam, hogy amíg a Garancsi ott lesz, addig biztos, hogy nem megyek ki meccsre sem. Természetesen azért voltam már a pályán, mert a polgármester úr meghívott más rendezvény alkalmából, nyilván láttam, s az is biztos, hogyha visszakerülünk, akkor ott leszek megint.

(A teljes interjú itt olvasható: FMC.hu Szuna József interjú)